Szigeti szerint hazugságokat tartalmaz az egykori ócsai polgármester vallomása

2016. április 22. - 07:56 | Belföld

Csütörtökön folytatódott a tárgyalás az MKP megbízott elnökének dotációs perében.

Szigeti szerint hazugságokat tartalmaz az egykori ócsai polgármester vallomása
Szigeti László (Fotó: TASR)

Szigeti Lászlót azzal gyanúsítják, hogy 2006-ban oktatásügyi miniszterként szubvenciós csalást követett el, amikor a minisztériumtól származó és a nemesócsai alapiskola tornatermének felújítására szánt 116 178 eurós támogatást egy Megart nevű magáncég csarnokának rekonstrukciójára használták fel. A már elhunyt egykori nemesócsai (Komáromi járás) polgármester, Komjáti László még a rendőrségen tett vallomásában azt állította, hogy a Megart beruházásának ügyében egykor kétszer is meglátogatta a minisztert, és állítása szerint Szigeti azt monta neki, hogy megkaphatják a dotációt, ha a magáncég épületét hosszú távon bérbe veszik. Vallomása alapján a dotációs kérvényt közvetlenül a miniszternek kellett átadnia, aki pedig azt követően a titkárnőjével egyeztetett arról, hogy a falu megkapja a támogatást. 2006 márciusban érkezett meg a minisztériumhoz a kérvény, amelyet azonban nem iktattak be a tárca elektronikus nyilvántartásába, ellenben a miniszter kiutalta a dotációt, holott tudta, hogy annak feltételeit a falu nem teljesíti. Emiatt most 5-től 12 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti.

A községben korábban a kormány ellenőrzést tartott, és ennek során derült ki, hogy a dotációt nem rendeltetésszerűen, ergo törvényellenesen használták fel. Az ellenőrök arra is rámutattak, hogy a dotációt nemcsak, hogy törvényellenesen, de még csak nem is gazdaságosan használták fel, ugyanis a bérbe vett csarnokot a falu két iskolája is csak heti öt órára vette igénybe. A nemesócsai önkormányzatnak a dotációt vissza kell fizetnie. Erre meghatároztak egy részletfizetési naptárat, de a pénzt még nem törlesztették teljes mértékben.A Pozsonyi III. Járásbíróságon folyó tárgyaláson csütörtökön felolvasták az írásos bizonyítékokat. "A vallomás számos hamis állítást, hazugságot és féligazságot tartalmaz" - reagált a vádlott Szigeti. Elárulta, hogy kész volt konfrontálódni Komjátival a vallomása tartalmát illetően, ugyanakkor annak idején ő ezt elutasította.

"Az első találkozásunk alkalmával én nem ígértem meg neki, hogy ez a probléma így megoldható, csak meghallgattam, és azt mondtam, hogy ezt kiderítem a minisztérium egyik szakemberénél" - állította.

A bírónő ezt követően elnapolta a pert augusztus 18-ára, amikor is mindkét fél már a záróbeszédekkel készülhet.

TASR/para