Színésznőnek áll Erdélyi Mónika

Kamaszkori vágya teljesülhet Erdélyi Mónikának azzal, hogy színésznőként debütálhat a Goodbye, Charlie! című darabban, melyre Gergely Róbert kérte fel - írja a 24.hu a Bors nyomán.

“Mivel összejárunk, nem gyanakodtam, amikor Robiék áthívtak egyik délután. Kérdezte, mi dolgom van április 13-án, mert arra gondolt, hogy beugorhatnék egy darabba. Gyorsan igent mondtam, mielőtt elhatalmasodott volna rajtam a félelem. Éreztem, ha el­utasítom, megbánom egy életre. A színház nekem idegen világ. A tévében rám bízzák, hogy mit teszek, itt a rendező utasításait kell követnem. Egyszerűnek tűnik, de nem véletlenül tanulják évekig ezt a mesterséget. Alapvetően színésznő szerettem volna lenni tizennyolc évesen. Anyukám viszont gyakorlatias pénzügyi szakember, aki nem díjazta az ötletemet, így lettem közgazdász, amit sosem szerettem”

– mondta Mónika, akinek állítólag maximális bizalmat szavaztak a darab készítői.

24.hu