A Színház- és Filmművészeti Egyetem miatt kisebb nyilatkozatháború alakult ki a Híd és az MKP között, de ez nem zavarja az egyesülési tárgyalásokat

2020. szeptember 9. - 20:46 | Belföld

Megorrolt a Magyar Közösség Pártja (MKP) a Hídra, mivel Sólymos László (Híd) pártelnök beszólt a magyar kormánynak a Színház- és Filmművészeti Egyetem helyzete miatt. Az MKP úgy véli a Híd ezzel beavatkozott a magyar belpolitikába. Sólymos szerint azonban csak nézetkülönbségről van szó, amit partnerek esetében el kell fogadni. Az Összefogás inkább az MKP oldalán áll. Mindez azonban nem akadályozta a három magyar pártot abban, hogy folytassa a tárgyalásokat az egyesülésről. Szerdán pártelnöki szintű egyeztetés volt. Az ügyről Ardamica Zorán véleményét itt olvashatják.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem miatt kisebb nyilatkozatháború alakult ki a Híd és az MKP között, de ez nem zavarja az egyesülési tárgyalásokat
Fotók: Cséfalvay Á. András

Sólymos László múlt héten azt írta az SZFE egyre nagyobb botrányba fulladó átalakítása kapcsán:

„A demokrácia egyik ismérve, hogy a többség akarata érvényesül. De nem izomból, ellentmondást nem tűrve, mert akkor az már nem demokrácia, hanem arrogancia.

Ennek lehetnek most tanúi azok, akik figyelemmel kísérik a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása miatt kialakult helyzetet. Nem biztos, hogy a modellváltással van gond, de a módszerrel mindenképp. S főleg azzal, hogy a színművészeti átalakítását célzó törvény megosztja a szakmát, feszültséget gerjeszt a társadalomban és megkérdőjelezi mindazt, amit ez a 155 esztendős intézmény letett az asztalra.”

Sem a tartalom, sem a hangvétel

Az MKP-nak viszont nem tetszett a megszólalása, az Új Szó kérdésére kiadott nyilatkozatában a párt az SzFE ügyét ugyan nem nevezte meg, és nem is kommentálta, de a Híd elnökének megszólalását elítélte.

„A Híd magyarországi belpolitikát egyoldalúan minősítő nyilatkozataival nem értünk egyet, sem a tartalmát, sem a hangvételét illetően!”

- írta az MKP a nyilatkozatában. A Hidat azzal is megvádolták, hogy éket akar verni a visegrádi országok közé. „A jól működő és hatékony V4-es szövetség kikezdése egyetlen felelős politikai szubjektumnak sem lehet az érdeke” – írja az MKP.

Presser, Bródy, Alföldi

Sólymos a bejegyzésben nem említett semmilyen más politikai témát az SZFE ügyén kívül, csak arra hívta fel még a figyelmet, hogy nem ártott volna, ha a döntéshozók megkérdezik az érintetteket, vagyis az egyetem tanárait és diákjait is. „Megérdemelték volna, hogy érdemben és főleg időben kérdezzék a véleményüket.

Ezért szimpatikus nekem, hogy az intézmény növendékei kiállnak tanáraik mellett, akiket elismert művészek százai támogatnak. Presser, Bródy, Másik, Parti Nagy vagy Alföldi” – jegyzi meg Sólymos.

Valós ügyek

Az MKP viszont úgy gondolja, hogy az SZFE ügye megosztó, ezért óvni kell tőle a szlovákiai magyarságot, véleményt pedig inkább ne mondjon róla senki.

„Elvárjuk a partnerpártoktól, hogy a felvidéki magyarságot érintő valós ügyek megoldására fókuszáljanak és a megosztó politikai témákban tanúsítsanak kellő önmérsékletet”

- zárja nyilatkozatát a párt.

Eltérő vélemények

Sólymos továbbra sem tartja problémának a bejegyzését. „Nem egyezik a véleményünk, de ebben nem látok problémát” - mondta a Paraméternek a Híd elnöke. - Ha a három párt egyesül, akkor is lesznek olyan kérdések, amelyeket nem egyformán fogunk látni. A másik véleményét is el kell tudni fogadni, még ha nem is értünk vele egyet.

Ha együtt akarunk működni, akkor el kell tudni fogadni, hogy lesznek olyan kérdések, amelyekben nem fogunk egyetérteni, de ezeknek nem kell gátolniuk az együttműködést.”

Se pro, se kontra

Az MKP-val ért egyet az Összefogás is. Mózes Szabolcs szerint is az lenne a legjobb, ha mindenki visszafogná magát ilyen témákban. „Nem azért, mintha nem szabadna kommentálni bizonyos dolgokat, hanem azért, mert az ilyen témák a választótábor szempontjából megosztóak” - mondta a Paraméternek Mózes. Ő is úgy látja, hogy az SZFE-ügynek nincs szlovákiai magyar lecsapódása, annak ellenére sem, hogy a kormány által az egyetem vezetése fölé ültetett kuratóriumnak Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke személyében szlovákiai magyar tagja is van. „Ezeket az ügyeket úgy kellene kezelni, hogy se pro, se kontra nem szólunk hozzá - véli Mózes. –

Az ilyen témák kommentálása a választói bázisunk egy részét elriasztaná, bármit is mondunk róla.”

Az egyesülés zavartalanul folyik

A három párt tárgyalását látszólag nem zavarja az SZFE kapcsán kialakult véleménykülönbség. A pártelnökök szerdán egyeztettek, de a tárgyalási folyamatról nem tájékoztatnak.

„Megegyeztünk, hogy most nem adunk ki tájékoztatást – mondta a Paraméternek Sólymos László. – Folynak a tárgyalások, majd ha lesz eredmény, akkor arról tájékoztatunk.”

Két munkacsoport alakult

Hasonlóan nyilatkozott Mózes Szabolcs is. Annyit azonban elárult, hogy a két munkacsoport, amelynek létrehozásáról már korábban döntöttek – az egyik a pártok szervezeti egyesítésével, a másik a programok összefésülésével, tartalmi kérdésekkel foglalkozik – megalakult és elkezdte a munkát.

„A mai megbeszélésnek nem az volt a célja, hogy azonnal megegyezzünk, hanem az, hogy azokat a kérdésköröket, amelyek a tárgyalások során felmerülhetnek, végigvegyük, mindenki elmondhassa ezzel kapcsolatos véleményét, elkészítsünk egy témalistát” - mondta szerdán a Paraméternek Mózes.

A megbeszélésen elhangzottakat mindegyik párt saját vezető testületeiben vitatja meg.

Patthelyzet az SZFE-n

Élőlánc vasárnap a parlament előtt (TASR-felvétel)

Az SZFE ügyében jelenleg patthelyzet alakult ki, miután vasárnap egy sikeres demonstrációt szerveztek az SZFE hallgatói. Azóta sem a hallgatók, sem az egyetem korábbi vezetése nem hajlandó tárgyalni a fenntartói jogköröket ellátó kuratóriummal, amelynek tagjait be sem engedik az egyetemre. A tanítás kezdetét egy héttel elhalasztotta az augusztus végén ugyan lemondott, de az egyetemet ideiglenesen tovább vezető Upor László rektorhelyettes. Upor augusztus végén így indokolta az egyetem vezetésének lemondását a 444.hu szerint:

„Miután nem lehetséges együttműködni olyan fenntartói testülettel, amelyet valódi tárgyalások nélkül neveztek ki, olyan testülettel, amely az egyetem hagyományainak és jelenének, hallgatóinak, oktatóinak, oktatási színvonalának szisztematikus becsmérlésével kísérte belépőjét, olyan testülettel, amely előre és bármiféle egyeztetés nélkül aláírta az egyetem autonómiáját súlyosan sértő alapdokumentumokat, nem maradt választás.”

Lajos P. János