Színház a karantén idején

2021. február 4. - 17:03 | Kultúra

A Komáromi Jókai Színház hónapok óta zárva tart, azonban a munka nem állt meg és a héten elkezdődtek, illetve folytatódnak a darabok próbái. A művészek bíznak benne, hamarosan újra játszhatnak a színpadon.

Színház a karantén idején
Eperjes Károly rendez (Fotó: Paraméter)

Gál Tamás, a színház igazgatója elmondta, mire számíthatunk a jövőben:

„Zajlanak A vén bakancsos és fia, a huszár című előadás próbái, Eperjes Károly rendező vezetésével. Ezenkívül

megérkezik a hétvégén Eszenyi Enikő,

ő két Klimáček-darabot fog felolvasószínházként színre vinni. Ezeket rögzítjük, és a jól sikerülteket a Pátria rádió is besorolja a műsorába.”

Az igazgató szerint csak az léphet a színházba, aki felmutatja negatív tesztjét. A színészek minden tesztelésen részt vesznek, és a portán ellenőrzik a tanúsítványukat.

Gál Tamás szerint mindezek ellenére a színház dolgozóiból nem hiányzik a lelkesedés:

„Ahhoz képest, hogy a covid most már próbára tesz minket, azt tapasztalom, hogy amint munka van, akár felolvasó est, akár online tevékenység, nagyon nagy örömmel vesznek benne részt színészeink, hiszen már nagyon kiéheztünk a művészi feladatokra.”

Varga Emese, a színház dramaturgja ismertette a jelenleg futó projekteket:

„Az elmúlt pár napban megindultak a próbák a teljes leállás után, a home office-ban való szövegtanulás és felkészülés után. Több próbafolyamat is zajlik párhuzamosan. A héten már a színpadi próbák is elkezdődnek. Rastislav Ballek vezetésével a Temetés a stúdióban kerül majd bemutatásra, reményeink szerint márciusban.”

Ezen kívül a színház online is tevékenykedik. Elindították a Felvidéki Magyar Költők Társasága projektet, eredménye hétfőnként látható a színház Facebook oldalán – minden héten egy színész egy felvidéki költő versét adja elő. Emellett a havonta megjelenő felolvasói színház is működik, szintén online, illetve készítenek a középiskolák számára online oktatási segédanyagot, amire az oktatásügyi minisztériumtól kaptak támogatást.

(ha)