Szlovák brexitelés

Ardamica Zorán | 2019. március 30. - 10:25 | Vélemény

„Ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret” - írta volt egy örökbecsű okos értelmiségi.

Szlovák brexitelés
Fotó NRSR

Idéztem már József Attilát, de megint csak idekívánkozik. Azért is, mert jól jönne az „eszmélet”. És azért is, mert lassan egész Európa ezt műveli.

Mármint a brexitelést. Valaki egyfolytában valamit deklarál, de amikor tényleg meg kellene csinálni, mindent elkövet, hogy az ellenkezője történjen meg. A brexit-párti brit politikusok mást sem akarnak, csak kilépni az Unióból, de amikor el kéne a lábukkal rugaszkodniuk a kifelé vezető irányba az adott pillanatban, rájönnek, ehhez a bandzsizsampinghoz nincs sem elég merszük, sem elég gumikötelük. Felvették az ugrásra kész pózt, de kakiló póznak tűnik már, olyan sokáig időznek benne.

Mi tagadás, én is így brexitelem a komposztdombot. Január óta készülök szétdobni a kert ágyásaiban, hogy legyen hely az újnak, és a növénykéim tápanyagokhoz jussanak, de valahogy mindig csak az átöltözésig jutok, a lapát nyelét még nem fogtam meg, hiszen mindig akad valami fontosabb, ami miatt halasztom a komposztterítést.

Az SNS és Danko doktorovics kapitányszkij minden zsét kipergetne az EU-s kaptárból (á-la OV), miközben a mézet Moszkvában adná el.

Jaroslav Paška, aki az SNS uniós képviselője, tehát még uniósabb SNS-es, mint a többiek, nem bírja felfogni: ha az USA a NATO-nak mint a nyugati típusú demokrácia (nem, nem egyeztethető össze azzal a Moszkvával, amely miatt a NATO létrejött…) katonai védelmezőjének leghosszabb furkósbottal rendelkező állama, hogy finom legyek, akkor az USA pénze inkább kell nekünk reptérfelújításra, mint a kiszuperált orosz Migek rozsdás darabkái repcsimodelleket legózni. A védelmi miniszter dettó nyugatpárti, de csak ha a bátyuska is áldását adja rá a keleti kereszténység vörös csillagával…

A legnagyobb kormánypárt pedig úgy NATO-párti , hogy a NATO legnagyobb ellensége, azaz Oroszország az ő számára nem jelent fenyegetést. Akkor sem, ha a szomszéd országot már lerohanta és egy részét elfoglalta. Így hát szankciókra sincs szükség, hanem kseftekre van szükség.

Ugyanaz a kormánypárt valami európai kemény maghoz akar tartozni, csak közben ne kelljen

garantálni a sajtószabadságot (sőt, nyirbáljuk, meg, ugyebár) és ne kelljen elfogadni az európai erkölcsi normákat. Ugyanakkor simán lehet az ő értelmezésében valaki jó kommunista (a kampánycsend miatt egy nevet kihagyok, de a másik pl. Fico) úgy, hogy közben a legnagyobb katolikus. E kör négyszögesítéséről lásd a legutóbbi Bezák-interjút (szintén a kampánycsend miatt nem linkelem).

Mindezt azzal sikerült most jól megfejelnie a Szlovák Nemzeti Tanácsnak, hogy a nők elleni és a családon belüli erőszak elleni, valamint a nemek közti diszkrimináció elleni intézkedéseket támogató, annak keretet adó, ehhez nemzetközi mechanizmusokat szervezetten megalapozó, nem mellékesen már évekkel ezelőtt elfogadott (csak még nem mindenütt ratifikált) Isztambuli egyezményt a szlovák parlament annak ratifikálása helyett úgy defenesztrálta, mint részeg ember a józan észt. Mondván, összedől a püspöki kar és a szlovák nemzeti szociáldemokorruptokrácia, ha valaki leírja a gender (értsd sátán) és a nemi sztereotípia (értsd szintén sátán) és az egyenjogúság (értsd a következő sátán) kifejezéseket. Tudjuk, kedves katolikus egyházfők és általuk támogatott komcsi és náci politikusok: asszony verve jó, politikából csurranó pénz olvasva, felvilágosodás évszázadok óta letagadva. De azért irány a kemény mag… Lefordítom én a választóknak ezt a kemény magot, jó? Európai Egyesült Államok. Igen persze, csak az ne legyen, mert az is a Sátán, sőt lehet, hogy egyenesen két Sátán. Vagy több. Legyen inkább egy Putyin vezette, kommunisták által irányított, középkori erkölcsi skanzent a püspöki konferencia által fenntartó, de a nyugat által pénzelt fehér keresztény heteroszexuális férfiparadicsom, lehetőség szerint német és francia (lásd a mi szlovák autógyárainkat példának okáért) pénzből. Szétlophatóan. Ámen.

Na, van a hátsó udvarban egy görbe bodzarudam, faragok belőle fujara helyett hatszögletű vaskarikát…

Ha már a kutyaszaros komposztdombbal máig nem boldogultam a bretixelés (tökölődés) miatt.