A Szlovák Földalap is a Beneš-dekrétumokra hivatkozik, a D4-es nyomvonalán konfiskálnának

2020. június 18. - 16:52 | Belföld

A Beneš-dekrétumokra hivatkozva kobozna el parcellákat a Szlovák Földalap (SPF) Pozsonypüspöki kataszterében, a D4-es autópálya nyomvonalán. Az ügyről először az Új Szó tájékoztatott. A tulajdonosokat képviselő ügyvéd, Tomáš Plank szerint mind az ügyben érdekelt földalap, mind az autópálya nyomvonalának felvásárlásával megbízott Nemzeti Autópályakezelő Társaság tisztességtelenül jár el a tulajdonosokkal.

A Szlovák Földalap is a Beneš-dekrétumokra hivatkozik, a D4-es nyomvonalán konfiskálnának
Fotó: D4R7 Construction

Még mindig élnek, jogi hatállyal bírnak az Eduard Beneš csehszlovák köztársasági elnök háború után kiadott rendeletei, legalábbis ezekre hivatkozva szeretne mintegy 60 parcellát elkobozni a D4-es autópálya építése kapcsán a Szlovák Földalap. Ez a példa is igazolja, hogy a Benes-dekrétumoknak máig élő hatásuk van, az állam egyes szervei előszeretettel hivatkoznak rájuk, az ügyfelek pedig sokszor tehetetlenek.

A jogerős ítélet sem garancia

Néhány hete a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság foglalt állást egy ügyben Szlovákia ellen, igaz, nem a konkrét tényállás ügyében, csak az eljárásról mondta ki, hogy az állam megsérti a jogos tulajdonáért – egy erdőrészért – pereskedő ügyfél jogait. Abban az ügyben az Állami Erdők (Štátne lesy) állami erdővállalat volt az, aki a Beneš-dekrétumokra hivatkozva el akarta perelni a háború után el nem kobzott erdőt a jelenlegi tulajdonosától. Pedig az ügyfél birtokjogát már jogerős bírósági ítélet mondta ki, amit a főügyészség támadott meg rendkívüli felülvizsgálati kérelemmel.

Új tulajdonosok

Ezúttal a Szlovák Földalap véli úgy, hogy a Beneš-dekrétumokra hivatkozva ingyen juthat parcellákhoz, és ő is a tényleges, a kataszterben hivatalosan szereplő tulajdonosokat akarja kisemmizni. „Egészen az utóbbi évekig ezek a parcellák úgynevezett ismeretlen tulajdonos birtokában voltak, vagyis hivatalosan nem volt tulajdonosuk” – magyarázta a paraméternek Tomáš Plank, a tulajdonosokat képviselő ügyvéd.

A mezőgazdasági minisztérium utasítására azonban elvégezték a ROEP-et (register obnovenej evidencie pozemkov – megújított parcellanyilvántartás regisztrációja), és a folyamat során megállapították az eredeti tulajdonosokat, akiket feltüntettek a kataszterben, rákerültek a tulajdonlapra. „A ROEP 2015-ben fejeződött be, ekkor jegyezték be a tulajdonosokat a tulajdonlapokra – magyarázta Plank. – Viszont a D4-es építési engedélyét már 2013-ban kiadták, amikor a parcelláknak még nem voltak tulajdonosai, ezért az építéshez szükséges beleegyezést a Szlovák Földalap adta meg, amely a törvényből kifolyólag kezelte az ismeretlen tulajdonosú telkeket.” Plank szerint ez még rendben volt, de később már ott tett keresztbe a földhivatal az új tulajdonosoknak, ahol csak tudott.

Anonim bejelentés

A 2015-ben meghatározott földtulajdonosok többsége már nem élt. „2015 után lezajlottak az örökösödési eljárások, és az örökösök egy-két-három évvel ezelőtt megörökölték a parcellákat. A jelenlegi tulajdonosok tehát friss birtokosként kerültek fel a tulajdonlapra, jogerős végzéssel” – magyarázta Plank.

Az ügyvéd szerint ezeket a hivatalos iratokat csak bíróság előtt lehtene megtámadni, a Szlovák Földalap azonban igyekszik ezt megkerülni.

„Állítólag néhány évvel ezelőtt anonim bejelentést kaptak, amely szerint egész Pozsonypüspöki elkonfiskált terület, ezért az államnak nem kivásárolni kellene a parcellákat, hanem elkobozni, hiszen azok az állam tulajdonában vannak, csak ez még nincs bizonyítva – részletezte az eseményeket Plank.

– A földalap ezt a nem ellenőrzött információt továbbította az NDS-nek, amely a parcellák kivásárlását végzi. Az NDS ettől megijedt, és felfüggesztette a kivásárlást.”

Nagy disznóság, állami rablás

Az ügyvéd többször kérte az NDS és a földalap képviselőit is, hogy egyeztessenek. „Javasoltam, hogy üljünk le, nézzük át a dokumentumokat együtt, előfordulhat, hogy a parcellák között tényleg vannak elkonfiskált területek, ezt nem lehet kizárni, hiszen a Benes-dekrétumok éltek, de voltak esetek, amikor az állam nem vette el a földeket” – mondta Plank. – Azt szeretném, ha az ügyfeleim parcelláinak az árát kifizetnék, hiszen a D4-es már épül, a parcellákon folyik az útépítés.” Sem a Szlovák Földalap, sem az NDS nem volt hajlandó egyeztetni. „Kijelentették, hogy Pozsonypüspökiben egységesen leállítják a felvásárlást, pedig az út egyes szakaszai már készen vannak, az ügyfeleimnek viszont senki sem fizette ki a földjük árát – magyarázta az ügyvéd. –

Annak ellenére sem, hogy földtulajdonosként telekadót kell fizetniük az államnak a földek után. Ez egy nagy disznóság, állami rablás.”

Plank szerint a hivatalokban a választások után már kicserélődtek az emberek, de sem az előzőek, sem a jelenlegiek nem hajlottak/hajlanak a megegyezésre. „Újra kértem tárgyalási időpontot, de még csak nem is válaszoltak” – mondta az ügyvéd. Pedig szerinte a földalap tisztában van az érvényes helyzettel.

„Évekkel ezelőtt kikérték az archívumból az összes konfiskációval kapcsolatos döntést a pozsonypüspöki földekkel kapcsolatban, vagyis tudják, hogy mit konfiskáltak el, és mit nem, ennek ellenére nem válaszolnak a megkereséseimre” – mondta Plank.

Az ügyvéd megkereste már az összes állami hivatalt, az érintett minisztériumokat, az ombudsmant, valamint a magyar és az osztrák nagykövetséget is. „Vannak örökösök, akik Magyarországon élnek, vannak németek, akik Ausztriában, és élnek itt is magyar nemzetiségű örökösök” – magyarázta Plank.

A bírósági per drága

Szerinte nem járható út ebben az esetben a bírósági per sem. „Ha beperelném az NDS-t, akkor az ügyfeleknek ki kellene fizetni a várható ár alapján kiszámított, 6 százalékos bírósági illetéket - magyarázta Plank. - Ez sok, hiszen vannak olyan ügyfeleim is, akiknek mintegy 800 ezer euró járna. Az ügyfeleim nem bíznak a sikerben, nem még, hogy be is fektessenek a bírósági illetékben.”

Bizonyos esetekben mégis a bíróság dönthet, a Szlovák Földalap ugyanis egyes esetekben pert indított a mostani tulajdonosok ellen, hogy az elkonfiskált földek nem maradhatnak a birtokukban. „Egyes esetekben tényleg van konfiskációs döntés, még ha talán nem is teljesen világos, de máshol ilyen döntés sincs” – mondta Plank. Jelenleg mintegy 10 olyan ügyet képvisel, ahol nincs konfiskációs döntés.

Az NDS is ludas

Az NDS sem játszik tiszta játékot, bizonyos esetekben ugyanis kisajátítási eljárást indított. „Kisajátítani csak a tulajdonostól lehet, vagyis elismerik, hogy a parcelláknak van tulajdonosa – magyarázta Plank. – kisajátítást azonban olyan csavarosan akarják megoldani, hogy a tulajdonosnak járó összeget nem neki adnák, hanem a földalapnál helyeznék el megőrzésre. Vagyis megfosztanák őket a vagyonuktól úgy, hogy pénzt sem adnának érte.” Az ügyben július 3-án dönt a járási hivatal.

Szlovák Földalap: mert Beneš

A Szlovák Földalap nem reagál a megkeresésekre. Martin Kormoš az alap szóvivője arról tájékoztatta az Új Szót, hogy a kérdéses esetekben a magyarok és németek vagyonelkobzásáról szóló 104/1945-es dekrétum, vagyis a „A Szlovák Nemzeti Tanácsnak a 104/1945 számú, a németek, a magyarok és a szlovák nemzet árulói és ellenségei által birtokolt mezőgazdasági tulajdonnak a konfiskálásáról és gyorsított szétosztásáról szóló határozata”, valamint a kitelepítési egyezmény alapján akarják elkobozni a magánszemélyek vagyonát. Úgy véli, hogy ezen rendelkezések alapján pontosan megállapítható, hogy mennyi tulajdont kell elkobozni, de válaszában már hangsúlyozza, hogy nem az összes pozsonypüspöki telekről van szó.

Érsek szerint az NDS fizet a tulajdonosoknak

Az ügyhöz nem sokat tudott hozzátenni Érsek Árpád (Híd) korábbi építésügyi miniszter sem. „Az NDS megkereste a tulajdonlapok alapján a parcellák tulajdonosait, és akik ismertek voltak, azokat kifizette” - magyarázta Érsek. De mindez még 2013 előtt történt, vagyis amikor sok parcellának még nem volt tulajdonosa, a parcella kezelőjeként pedig a Szlovák Földalap járt el. Érsek úgy véli, az NDS-nek utólag is ki kellene fizetni a tulajdonosokat.

Plank szerint a tulajdonosok eladnák a parcelláikat olyan áron, amilyet az NDS korábban kínált, ha azonban nem hajlandó megvenni, akkor megpróbálják blokkolni az elkészült szakaszok használatba vételét. Ezt telektulajdonosként megtehetik.

Lajos P. János