Jelenleg Albánia is több szélerőművel rendelkezik, mint Szlovákia.
Jelenleg Albánia is több szélerőművel rendelkezik, mint Szlovákia.
Ez azonban még mindig nem a végső ár.
Mutatjuk, milyen forgatókönyvre számíthatnak a háztartások.
Az lenne a legfontosabb, hogy hány százalékon állnának a tartalékok.
Olaszországon keresztül kapjuk majd a cseppfolyósított földgázt.
Leszögezte, igyekeznek zökkenőmentesen átadni a tárcát az új vezetésnek.
Csütörtökön pedig 34 százalékos volt a kiesés.
Szlovákia éves gázfogyasztása körülbelül 5,5 milliárd köbméter.
A Paraméter stúdiójában a Szövetség elnökét faggattuk.
A NAKA 16 személy és két jogi személy ellen indított eljárást.
Külföldről postán vagy futárszolgálattal küldhető el borítékban a szavazat.
Elmondta, a határ menti területek és a gyanús járművek ellenőrzésén van a hangsúly.
Felszólított mindenkit, hogy menjen el szavazni.
Az ukránok erre reagálva bojkottot jelentettek be.
Élőben közvetítettük a DAC soron következő összecsapását a szlovák kupában.
Csütörtökön összeült a válságstáb Rimaszombatban.
Ha te is belefutottál ebbe a videóba, akkor van egy rossz hírünk.