1
Hizsnyai Tóth Ildikó (Fotók: Barak Dávid)
Megosztás
Hogyan tanulhat meg szlovákul egy szlovákiai magyar fiatal, aki nem beszéli jól a szlovák nyelvet, mégis van érettségije egy szlovákiai magyar iskolából, és szlovák egyetemre készül? Hogyan lehet a nyelvi stresszt feloldani? Változtatni kellene az oktatás módján, hogy a nyelvtanulás sikeresebb legyen?
Hizsnyai Tóth Ildikó, Madách-díjas műfordító, a pozsonyi Comenius Egyetem magyar tanszékének oktatója válaszolt a szlovák nyelv oktatásával kapcsolatos kérdéseinkre.
A szlovákiai magyarok szlovák nyelvtudását általában véve nem értékelik túl pozitívan. Mi lehet ennek az oka, Ön szerint nem megfelelő a szlovák nyelv oktatása a kisebbségi iskolákban?
Ezt általánosan nem tudom megítélni,
de fogadjuk el kiindulási alapként, hogy mi, szlovákiai magyarok nem tudunk jól szlovákul.
Nézzük meg, hogy csak állítják rólunk, vagy ezt mi magunk is így érezzük.
Egyfajta külső nyomás nehezedik ránk, valamint van egy erős belső igényünk is azzal kapcsolatban, hogy másképp tudjunk szlovákul. Abban a pillanatban, amikor a nyelvoktatást az osztályterembe visszük, kiszakítjuk a nyelvet a saját természetes közegéből – onnan, ahol működik. Az osztályteremben laboratóriumi körülmények között próbáljuk valamilyen művi eszközökkel imitálni a valóságot. Az lenne a logikus, ha mindent elkövetnénk azért, hogy a pedagógiai módszerek a megszólalásig hasonlítsanak a valósághoz. Ezzel szemben viszont azt látjuk, hogy önmagunk is kritikusan nyilatkozunk a saját nyelvtudásunkról.
Gyakran hallom, hogy valaki azt mondja, ő „nyelvi antitalentum”. Rossz hírem van számukra: olyan nincs.
Minden emberi elme kivétel nélkül alkalmas arra, megtanuljon egy vagy több idegen nyelvet valamilyen szinten. Ha az embereket beültetjük az iskolapadba, tantermi körülmények között művileg előidézem azt, hogy akarjon valamit. Ha például azt kérnék tőlem, hogy tanuljak meg franciául két liter tejet venni, nekem ehhez biztosan nem lenne motivációm. Nem szeretném pont most megtanulni, nem szeretem a tejet, nincs itt egyetlen francia sem, akivel beszélhetnék.
Mit csinál az iskola? Kialakítanak egy órarendet, majd a 45 percig tartó órán – amit úgy hívnak, szlovákóra – meg kell tanulnom olyan dolgokat, amikkel kapcsolatban semmilyen motivációm nincs.
Ráadásul az élet színességét, gazdagságát is leszűkítem valamilyen tankönyvre. Emellett pedig nagy a valószínűsége, hogy ismétlődő élethelyzetek sem adódnak, tehát nem találkozom majd az életben hasonló szituációkkal.
Az egész iskolarendszernek egyfajta hátulütője, hogy egy erőltetett, művileg összerakott rendszerben próbálja tanítani a diákot, a nyelvet pedig laboratóriumi körülmények között próbálják oktatni. Az erőltetés egyfajta nyelvi stresszt eredményez, ami az egyik legnagyobb gátja annak, hogy valaki megtanuljon egy másik nyelven. Hogy lehetne ezt a helyzetet kiküszöbölni vagy megszabadulni a korlátrendszerektől?
Valóban, ez nemcsak a nyelvekkel van így, hanem más tárgyakkal is. Valamilyen természetes igényünk nem képes működni az iskolán belül.
Nézzük meg, mi áll egy alap- vagy középiskolai nyelvtanár rendelkezésére ahhoz, hogy a valóságot mímelni tudja az adott órán. Van-e a tanárnak jó tankönyve, vannak-e segédeszközei és mi az a tananyag, amit a nyakába zúdítottak. A tankönyvek tele vannak leíró nyelvtani anyagokkal: szófajok, mondattan a végtelenségig.
Ami pedig a szlovákirodalom-oktatást jellemzi, érdemes lenne például a szövegek értelmezésére, feldolgozására koncentrálni az irodalomtörténeti ismeretek helyett. Azt hiszem, ez a mai helyzetben is sikeresebb rendszert eredményezne.
Arról van valójában szó, hogy az elvárt oktatási módszereken túl a tanár saját maga is alkalmazna bizonyos motivációs eszközöket, hogy jobban átadja a diáknak a tananyagot, és egyúttal motiválja őt?
Valamit a tanár is tud tenni, valamit az iskola is. Úgy gondolom, alacsonyabb szinten az idegen nyelv módszertana lenne az, ami sikeresebb nyelvtudást eredményezne. De hosszabb távon szükség lenne egy másik megközelítési módra is.
Képzeljünk el egy szlovákiai magyar fiatalt, aki éppen most érettségizett. Emelt szintű érettségit tett angolból, tehát van egy erős középhaladó nyelvtudása. Képes volna-e ezzel a nyelvtudással egy angliai egyetemen, például textilmérnöki szakon tanulni? Természetesen nem, és ezt nem is kell különösebben kifejtenünk.
Annak a szlovákiai magyar fiatalnak, aki Szlovákiában szeretne szlovák egyetemen, főiskolán továbbtanulni, nem elég az a bizonyos B2-es szintű középhaladó szlovák nyelvtudás, amit a középiskolában szerzett.
A nyelv nemcsak a kommunikáció, hanem a megismerés eszköze is.
Felsőbb szinten tehát szükség lenne olyan módszertani elvekre is, amelyek nem kifejezetten az idegennyelv-tanításnak a módszereit tartanák szem előtt.
Amikor azt mondjuk, hogy nem tudunk elég jól szlovákul, valójában arról beszélünk, hogy egy nemzetiségi iskolát elvégzünk, és leérettségizünk.
Érdemes feltenni a kérdést, mi az, amit a szülő megtett, mi az, amit a tanár megtett és mi az, amit az iskola megtett azért, hogy a diák az érettségivel képes legyen helytállni.
Ez valószínűleg azért sem működik, mert megjelenik a nyelvi stressz, a szlovák nyelv tanulásának kényszere. Aztán a diáknak már biztosan nem lesz kedve a hétvégén például filmeket nézni szlovák felirattal.
Azt hiszem, ez a kulcsszó:
a nyelvi kényszer.
De mi okozza ezt? Mert ugyanaz a diák képes megcsinálni ugyanezt az angollal. Sokan elmondhatják magukról, hogy a számítógép által tanultak meg jól angolul – például a fiam is. Annyira, hogy az angolok is megdicsérik a meggyőző angol kiejtését. De ugyanezt a szlovákkal már nem csinálta meg. Annak ellenére sem, hogy én azért egy bizonyos nyelvi frusztrációtól mentesítettem.
Hogy lehet a nyelvi stresszt feloldani vagy csökkenteni, ha már egyszer kialakult? Mondjuk azoknál, akik épp szlovák egyetemre készülnek?
Végső megoldást erre nem tudok mondani. Én a fiamat egy elég kemény helyzet elé állítottam. Magyarországra ment egyetemre, ezért leérettségizett Szlovákiában és Magyarországon is. Ekkor rábeszéltem, hogy ne csak angol nyelvi vizsgapapírt vigyen magával, hanem szlovákot is. Ezt először nagyon kritikusan fogadta, de a kedvemért megcsinálta. Iszonyatosan meglepődött, mert 98 százalékra sikerült a B2-es nyelvvizsgája. Ő ugyanis nem tudta, hogy ilyen jól tud szlovákul.
Mindig arra volt büszke, hogy milyen jól megtanult angolul, én pedig hiába mondtam neki, hogy felülértékeli az angol- és alulértékeli a szlováktudását. Hasonló helyzettel pedig gyakran találkozom az egyetemi tanítványaim körében is.
A szlovákot szinte második anyanyelvként tanítják az iskolákban, nem pedig idegen nyelvként, ezért nem is mérik a nyelvtudásukat. Amikor kilépünk az iskola kapuján, majd szlovákul élünk, vásárolunk, utazunk és érintkezünk, állandóan visszaköszön valamiféle sikertelenség. Azért, mert ez a fajta nyelvtudás teljesen más.
Itt megmutatkozik annak a szükségessége, hogy az osztálytermek ajtaját ki kell nyitni a valóság felé.
A szlovák nyelv idegen nyelvként való tanítása jelenleg komoly problémákba ütközik. Hogy nézne ki, ha mondjuk, holnaptól bevezetnék, hogy a magyar nemzetiségi iskolákban a szlovák nyelvet idegen nyelvként tanítják?
Politikai akarat is kell hozzá. Most folytat éppen egy ötéves tesztelést a NÚCEM (Oktatásügyi Szabványosított Mérések Nemzeti Intézete) Somorján, Nagymegyeren és Bátorkeszin. Kíváncsi vagyok az eredményekre. Természetesen fontos lenne, hogy másképp épüljön fel a tananyag. Fel kéne szabadítani a rengeteg óraszámot, ahol a tanárok kommunikációközpontú nyelvtanítást tudnának folytatni. Olyan élethelyzetek kerülnének elő az órán, amik az életben megismétlődnek, és ott megerősödnek.
A mai szlovák beszélt nyelvet kellene tanítani, ehhez pedig mindenképp kellene egy jó tankönyv. Egy jó tankönyvnek nem elég vizuálisan vonzónak lennie – fontos az is, hogy a nyelvet funkcionálisan közelítse meg, ne pedig leíró módon. Alsóbb szinteken mindenképp ezt találom a legjobb megoldásnak.
A pedagógus szempontjából pedig előnyös lenne, ha bevinné az élettapasztalatait az órára.
Amikor nyelviskolában tanítottam, kialakultak bizonyos szokásaim: ha láttam egy csomó szórólapot, belemarkoltam, és vittem is az órára. Autentikus szövegeknek kell megjelennie az órán írásban is és szóban is. Itt azonban felmerül egy kényes kérdés: ha idegen nyelvként tekintünk rá, idegen nyelvi módszerekkel szeretnénk tanítani, akkor a nyelvtanárunk miért nem szlovák anyanyelvű?
Ez pedig felvet egy másik problémát: miért probléma Szlovákiában a szlovák nyelvet idegen nyelvként oktatni?
Felőlünk nézve a helyzetet meg kell jegyezni, hogy valójában mi magunk sem tekintünk idegen nyelvként a szlovákra. Amit meg tudunk tenni az angol vagy a német nyelv tanulása érdekében, azt nem tesszük meg a szlovákkal.
Lehetnének szlovák anyanyelvű tanárok, főleg a gimnáziumban tartom ezt nagyon jó ötletnek.
Ha valaki az anyanyelvén tanítja az idegen nyelvet, még véletlenül sem csúszhat ki a száján nem életszerű mondat. Más is a viszonya például az irodalomhoz. Egyszerűen másképp működik az elme is egy éles helyzetben:
sokkal motiváltabb az a diák, aki szlovák anyanyelvű tanárhoz beszél.
Amennyiben ezt nem engedheti meg magának az adott iskola, szervezhetnek olyan szabadidős tevékenységeket, ahol a diákok élő kapcsolatba kerülnek a nyelvvel. Barátkoznának, kapcsolatok szövődnének.
Az élőnyelvi kapcsolatot próbálják meg keresni azok, akik például magyarként szlovák nyelvű iskolába íratják a gyermekeiket, mert úgy látják, hogy a szlovák nyelv oktatása egy nehezebben kezelhető dolog. Sokan úgy gondolják, hogy a hatékonyabb érvényesülés érdekében inkább járjon szlovák iskolába a gyerek, hogy eleve adott legyen a környezet. Milyen hibát követ el mégis az a szülő, aki magyarként szlovák iskolába íratja a gyerekét?
Hogy őszinte legyek, én nem tudom megérteni ezt az állapotot. Azt az érvet persze ismerem: hogy megtanuljon szlovákul a gyerek. Van viszont egy nagyon fontos dolog, ami nem hangzik el, amikor egy magyar szülőpár arról gondolkodik, hogy milyen iskolába írassa a gyerekét. Mert leszűkítjük a kérdéskört, a nyelvtudásra.
Az iskola nem nyelviskola. Az iskolába azért íratjuk be a gyereket, hogy tanuljon, okosabb legyen, ismereteket szerezzen.
A nyelvet nem lehet leszűkíteni kommunikációs eszközre, hiszen életünk során nem csak kommunikálunk. A gyerekek az iskolában bizonyos tantárgyak fedőneve alatt ismereteket szereznek az életről.
Azok az egynyelvű szülők, akik nem az anyanyelvükön taníttatják a gyereküket, egy nagyon komoly dolgot kockáztatnak. Azt kockáztatják, hogy a gyerek korlátozott értelemben fog ismeretekhez jutni.
Ez a mentális folyamatokat (gondolkodás, problémamegoldás, érzékelés) is megzavarhatja. Azt kockáztatjuk, hogy más ember lesz a gyerekünkből.
Ha anyanyelvünkön szerzünk ismereteket, közvetlen a hozzáférésünk, máshogy épülnek be gondolatunkba az új ismeretek. Ha állandóan fordítanunk kell, akkor valójában a fogalmi gondolkodás kialakulását kockáztatjuk.
Meghatározzuk a gyerek nyelvi környezetét is: hiába él továbbra is magyar családban, az iskolában fog barátkozni, szocializálódni.
Ha az az egyetlen érv, hogy a gyerek nem fog megtanulni szlovákul, akkor feltehetjük a kérdést: és angolul meg fog tanulni? Vagy mit nevezek egyáltalán megtanulásnak? Ezt nem lehet ilyen sommásan kezelni, az anyanyelvemet is folyamatosan tanulom, bővülnek az ismereteim.
A készséget lehet elsajátítani. Azt a készséget, hogy különféle helyzetekbe kerülve képes leszek sikeresen kommunikálni, írásban és szóban egyaránt. Akkor mondhatom azt, hogy tudok angolul, németül vagy szlovákul.
Ha egészen gyakorlati szempontból nézzük, mit tehet az az érettségizett magyar diák, aki szlovák egyetemre készül, de hiányosságai vannak, hat rá a nyelvi stressz? Hogyan pótolja a hiányosságait?
A magyar tanszéken általában nálam, a fordítói szemináriumokon mutatkozik meg, ha egy fiatal hallgatónknak hiányos a szlovák nyelvtudása. Nagyon sokszínűek a tapasztalataim, semmiképp nem szeretnék általánosítani. Változatos szlovák nyelvtudással érkeznek a diákok. Sok függ attól, honnan jönnek, milyen nyelvi környezetből, érezhető az iskola hatása, és természetesen nagyon sok függ a diáktól is.
Mára egyre jellemzőbb, hogy a diákjaink nem kollégisták, a legtöbben beutazók. Ez azt jelenti, hogy otthon, magyar nyelvi környezetben felülnek a buszra, majd a tanórákat követően hazautaznak. A várossal sincsenek a diákok baráti viszonyban. Nem fedezik fel Pozsonyt, nem maradnak itt, és nem laknak együtt más bölcsészhallgatókkal. Ez korábban nem így volt. Én úgy gondolom, hogy ennek van egy nagyon érezhető hatása, hiszen ezáltal nincs élőnyelvi kapcsolata a szlovák közeggel.
Ha viszont szlovák egyetemet választanak, akkor idővel majd úgyis csiszolódik az a szlovák nyelvtudás, hiszen ott kénytelenek szlovákul kommunikálni a csoporttársaikkal, tanáraikkal.
Van egy külső elvárás, hogyan is kellene felvennünk az élőnyelvi kapcsolatot. Nem szabad viszont megfeledkeznünk a befogadó közegről sem. A nyelvek nagyon komoly határok világok között. Mi, szlovákiai magyarok tudunk valamennyire szlovákul, viszont hány szlovák ismerősünkről tudjuk elmondani, hogy tud valamelyest magyarul? Saját tapasztalataimra hagyatkozva elmondhatom, hogy ez nagyon erősen felszabadító erejű. Én is voltam tizennyolc éves, én is nagyon gyatrán tudtam szlovákul, és nagyon nehezen tanultam szlovákul, sőt, kifejezetten dacból.
Kapcsolódó cikkek:
Több a beíratott magyar elsős Szlovákiában, mint tavaly!
222 elsőst írattak magyar alapiskolába Dunaszerdahelyen
És mi volt a felszabadító erő?
Hogy lett egy barátnőm, aki szlovák-orosz szakos volt. Jó fej volt, együtt kávéztunk. Akkor jöttem rá, hogy sokat tudok Kukučínról, Hviezdoslavról, verhetetlen vagyok bizonyos dolgokban, de nem tudok arról beszélni, hogy mit szeretek csinálni, hogyan kell rántottát készíteni, vagy mik a vágyaim. Hiába voltam szlovákszakos, én morfológiát tanultam, meg felvilágosodás korabeli irodalmat.
Az ember minél többet barátkozik azon a nyelven, annál jobb a hatékonysága, és ezért mi is tehetnénk valamit az iskoláinkban.
Ezután pedig szintén felszabadító erejű volt, amikor elkezdtem a magyart idegen nyelvként tanítani szlovákoknak. Nagyon sok olyan diákom volt, aki valamilyen módon magyar érintettséggel rendelkezett. Szembesültem azokkal a történetekkel, amikkel mi, szlovákiai magyarok is tele vagyunk: mindenkinek megvan a szép hosszú története arról, hogyan nem tanult meg szlovákul… Ezeknek az embereknek is megvolt a történetük, hogy ők miért nem tanultak meg magyarul. Valójában ez volt az az élethelyzet, ami még tovább puhította az én nyelvi frusztrációmat.
Elmondhatjuk tehát, hogy a nyelvi frusztráció a legnagyobb fékező erő.
Összegzésként azt tudom javasolni a szlovákiai magyar fiataloknak, akik szlovák egyetemen tanulnak tovább, hogy úgy készüljenek fel, mintha külföldre mennének egyetemre. Tehát nem angol nyelv és Liverpool, hanem szlovák nyelv és Pozsony.
A szeretem-dolgokat kell aktiválni önmagunkban. Amiket szeretek csinálni, azoknak megnézem a szlovák nyelvi vonatkozásait.
Mint egyetemi oktató igyekszem hasznosítható dolgokat bevinni a fordítási szemináriumokra, és próbálok más egyéb programokat is szervezni.
Volt már arra is példa, hogy felajánlottam az egyik diákomnak, menjünk el együtt fagyizni.. Nem ez lenne a dolgom, de annyira meghatódtam, amikor elmesélte, mennyire be van görcsölve a szlováktól. Mondtam neki, hogy sétáljunk egyet a városban, elviszem a kedvenc könyvesboltomba, a kedvenc kávézómba, és közben beszélek az épületekről, legyen egy picit részese az életemnek. Én nem tudok ennél többet adni. A tanár mindig önmagát tanítja. Leginkább a hozzáállásomat tudom ehhez adni, és erre tudok biztatni mindenki mást.
(db/kn/fl)