A szlovák külügyminisztérium berendelte a magyar nagykövetet

2021. március 4. - 16:19 | Belföld

Berendelték a Szlovák Kül- és Európai Ügyek Minisztériumába Pető Tibor magyar nagykövetet Szijjártó Péter magyar külügyminiszter látogatásával, és az állampolgársági törvény módosításával összefüggésben.

A szlovák külügyminisztérium berendelte a magyar nagykövetet
Pető Tibor nagykövet (Fotó: Cséfalvay Á. András)

A TASR hírügynökséget Juraj Tomaga, a külügyminisztérium szóvivője tájékoztatta csütörtökön.

Ivan Korčok (SaS-jelölt) szlovák külügyminiszter hozzáfűzte:

meg akarja őrizni a jó kapcsolatot Magyarországgal, de azt elutasítja, hogy beleavatkozzanak Szlovákia belügyeibe.

Korčok saját bevallása szerint elutasította, hogy találkozzon Szijjártóval a törvénymódosítás ügyében, arra hivatkozva, hogy szuverén szlovák ügyről van szó, ráadásul még nem zárult le a törvényalkotási folyamat. Hozzátette: a módosítás kidolgozása során együttműködött Igor Matovič kormányfővel és Roman Mikulec belügyminiszterrel (mindketten OĽaNO) is.

„Úgy tűnik azonban, hogy ez a magyar félnek és Gyimesi György (OĽANO) képviselőnek nem elég. Egyértelműen az a cél, hogy a lehető legtöbb 'szlovák magyar' vegyen részt a magyarországi választásokon”

– fogalmazott a külügyminiszter.

Gyimesi és a magyar miniszter szerinte „túlmentek minden határon”, amikor a törvénymódosításról tárgyaltak. Úgy véli, a képviselő megsértette a kormányprogramot és a koalíciós megállapodást is. Hangsúlyozta, az állampolgársági törvény nem képezi a kétoldalú kapcsolatok tárgyát, Gyimesinek pedig nincs felhatalmazása ilyen tárgyalásokat folytatni. Szóba hozta a szlovák-magyar alapszerződést is, amely a kisebbségek kérdésével is foglalkozik.

„Szlovákia szuverén állam, a magyar kisebbség tagjai pedig az állampolgáraink” – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: bízik a magyar polgártársak Szlovák Köztársaság iránti lojalitásában, és tiszteli őket, amiért büszkék az anyanyelvükre és a kultúrájukra, amelyet Szlovákia és Magyarország segítségével ápolnak.

Korčok elmondása szerint az állampolgársági törvényt úgy kell módosítani, hogy azok a szlovák állampolgárok, akik legalább öt éve külföldön élnek, egy másik állampolgárság felvétele esetén ne veszítsék el a szlovákot.

„A probléma akkor keletkezett, amikor Magyarország 2010 májusában elfogadta a törvényt, amelynek célja a magyar állampolgárok etnikai alapon történő gyarapítása külföldön”

– jelentette ki a külügyminiszter, hozzátéve: a volt kormány ezért is módosította a szlovák törvényt, melynek értelmében mindenki, aki felvesz egy másik állampolgárságot, elveszíti a szlovákot.

Szijjártó Komáromban arról beszélt, hogy a magyar kisebbség szempontjából egyelőre nem született kielégítő megoldás a kettős állampolgárság ügyében. Miután találkozott Keszegh Béla komáromi polgármesterrel és a szlovákiai magyar kisebbség képviselőivel, annak a reményének adott hangot, hogy a kérdést egyszer sikerül megoldani. Az éppen zajló szlovákiai népszámlálással kapcsolatban arra kérte a Szlovákiában élő magyarokat, hogy vállalják a magyar nemzetiségüket.

TASR