A szlovák oligarcha és a jelenlegi kormány második tisztviselője marad a sitten!

2021. május 23. - 07:05 | Belföld

A Szlovák Földalappal összefüggő legújabb korrupciós nyomozás mind a hét gyanúsítottja rácsok mögött marad - döntött szombaton a Specializált Büntetőbíróság.

A szlovák oligarcha és a jelenlegi kormány második tisztviselője marad a sitten!
Martin Kvietik (Fotó: TASR)

A Nagybirtokos és a Földesúr fedőnevű rendőrségi akció letartóztatottjai között van Martin Kvietik oligarcha, a Slavia Capital elnevezésű befektetői csoport egyik alapítója, akinek nem ez az első "földügyi" korrupciós ügye. Korábban ugyanis összefüggésbe került a neve az Állattenyésztő-üggyel (Dobytkár) is, mely miatt tavaly már vizsgálati fogságba került. Most márciusban szabadlábra helyezték abban az ügyben, a börtön előtt azonban már várták a rendőrök, az ügyész ugyanis újabb korrupciós üggyel gyanúsította meg.

A rendőrség rajta kívül a Szlovák Földalap (SPF) jelenlegi igazgatónőjét, Gabriela Bartošovát is korrupcióval gyanúsítja.

A nyomozás szerint az SPF-nél egy bűnszervezet működött, amelynek tagjai szervezett módon, folytatólagosan követtek el korrupciós bűncselekményeket, és éltek vissza hatalmukkal. A földalap jelenlegi vezetőjén kívül az előző igazgatónő, Adriana Šklíbová is bilincsben végezte, akit Bartošová tavaly márciusban váltott az igazgatói poszton.

A Specializált Büntetőbíróság szombaton este első fokon döntött a gyanúsítottak vizsgálati fogságáról, Bartošová azonban még ezt megelőzően lemondott a Szlovák Földalap igazgatói posztjáról. Utóbbi hírt ügyvédje, Michal Miškovič közölte - adta hírül az Aktuality.sk.

A két fent említett rendőrségi nyomozás mind a hét gyanúsítottja kollúzió,s tehát a legszigorúbb vizsgálati fogságba kerül. Szombaton reggel héttől fokozatosan szállították a gyanúsítottakat a bíróságra.

Miután Bartošovát a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, ő Vladimír Pčolinský korábbi titkosszolgálati igazgatót követően a jelenlegi kormány második tisztségviselője, aki korrupciógyanú miatt vizsgálati fogságba került.

(Aktuality.sk/TASR)