A szlovák rendőrháború egyik főszereplőjét fogták el Boszniában, kérni fogják a kiadatását

2022. április 18. - 07:44 | Belföld

Mint arról korábban beszámoltunk, Bosznia-Hercegovinában elfogták Ján Kaľavskýt, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) operatív csoportjának volt vezetőjét

A szlovák rendőrháború egyik főszereplőjét fogták el Boszniában, kérni fogják a kiadatását
Ján Kaľavský (a rendőrség által közzétett felvétel)

Elfogáság ügyvédjén kívül megerősítette a szlovák rendőrség és kiadott egy nyilatkozatot az igazságügyi minisztérium is. Ez utóbbiban közölték, hogy miután kézbesítették a tárcának a Specializált Büntetőbíróság által kiadott nemzetközi és európai elfogatóparancsot, a minisztérium felkérte az Interpol pozsonyi kirendeltségét, hogy hirdesse ki a nemzetközi körözést Kaľavský ellen azzal, hogy amennyiben kézre kerül, kezdeményezzék a kiadatását.

Peter Bubla, a minisztérium szóvivője megerősítette azt is, hogy Bosznia-Hercegovina és Szlovákia között létezik egy egyezmény, mely alapján kérni fogják az exrendőr kiadatását büntetőeljárás céljából.

A Speciális Ügyészség januárban nyújtott be vádemelési javaslatot Ján Kaľavský ellen folytatólagosan elkövetett kenőpénz elfogadása, illetve köztisztviselői hatalommal való visszaélés ügyében.

A NAKA egykori tisztviselője már hosszabb ideje nem tartózkodott Szlovákiában, ahol több konkrét korrupciós bűncselekménnyel és információszivárogtatással gyanúsítják.

Kaľavský a rendőri szerven belül az operatív egységek vezetője volt, később viszont a belügyi belső ellenőrzés beépített emberként használta, és részben az ő vallomása alapján került Ján Čurilla vizsgálótiszt és társai vizsgálati fogságba. Tőle származik az a nyilvánosságra került sms, amellyel nehéz helyzetbe próbálták hozni a nyomozókat, és amelyet Robert Fico és Peter Pellegrini is rendszerint lobogtat a tanúk befolyásolásának alátámasztásaként. Ebben az sms-ben Čurilla írta le címszavakban az egyik tanú kihallgatásának eredményét, ezt viszont úgy tálalják, mintha a kihallgatás befolyásolásának mikéntjét közölte volna. Csakhogy az sms később született, mint amikor a kihallgatás lezajlott.

A NAKA szerint kenőpénzt fogadott el, többek között a Tigris (Tiger) néven ismert Peter Petrov vállalkozótól. Utóbbit viszont nem mellesleg tanúk befolyásolásával gyanúsítják a nagy rendőrségi nyomozások kapcsán.

A NAKA gyanúja szerint Kaľavský „kenőpénzként” egy használt Range Rovert, új műanyag ablakokat és egyéb tárgyakat fogadott el.

Petrov szerint Kaľavský bosszút akart állni Čurillán és Pavol Ďurka nyomozón, mégpedig azért, mert nyomozást indítottak Peter Košč körözött vállalkozó után. Petrov Koščot a belügyi pénzmosás parancsnokaként jelölte meg, és állítása szerint Kaľavský egy közeli informátorának számított. A vallomás szerint március 24-én Kaľavský azzal hívta fel korán reggel, hogy bepiált, mert házkutatást tartottak a barátjánál. Koščot később meggyanúsították azzal is, hogy megvesztegette Dušan Kováčik korábbi speciális ügyészt.

Petrov szerint viszont a Košč elleni akció annyira feldühítette Kaľavskýt, hogy bosszút forralt. A telefonba állítólag azt mondta, hogy ezt a nyomozók nem engedhetik meg maguknak, és hogy tanúkat fog szerezni, akik majd vallanak ellenük, illetve biztosítja a bűnvádi eljárást ellenük.

Kaľavský tavaly áprilistól, tehát a Košč elleni akció után kezdett együttműködni a belügyi inspekció Diana Santusová vezette csapatával, amely a nagy korrupciós ügyek tanúinak befolyásolása ügyében kezdett nyomozni. Végül ő lett az ügy koronatanúja, egyrészt a már említett sms miatt, másrészt mert arról is vallott, hogyan akadályozta meg Čurilla és Ďurka a Takáč-bandához sorolt maffiózó, Martin Mikulec hazatérését (miközben egyébként létezik egy felvétel, melyen Čurilla ígéretet kap Mikulectől, hogy hazatér). Mikulec mindenesetre Horvátországból Szlovákia helyett Csehországba ment, ahol néhány hónappal később rejtélyes körülmények között meghalt - felakasztva találták meg.

Petrov vallomásában az szerepel, hogy az egyedüli, aki őt a nyomozók közül megpróbálta befolyásolni, az épp Kaľavský volt. "Olyan esetekkel kapcsolatban, amelyeket a Slobodníkkal (Bernard Slobodník korábbi NAKA-főosztályvezető, aki együttműködik a rendőrséggel) folytatott beszélgetésekből szűrtem le arról, hogyan adott 50 ezer eurónyi kenőpénzt Dušan Kováčiknak" - mondta. Mindez idén január és április között történt, később pedig állítása szerint arra próbálta rábeszélni, hogy az ő verzióját támassza alá a belügyi inspekció nyomozásában.

A belső ellenőrzés egy másik csapata egyébként meggyanúsította Kaľavskýt, de ez csak rövid ideig tartott, míg az ügyet át nem vette a Legfőbb Ügyészség, és a kétes 363-as büntetőjogi paragrafusra hivatkozva meg nem szüntette ezt.

Korábban arról is írtunk, hogy a rendőrségnek öt tanú igazolta, hogy a titkosszolgálatok korábbi vezetője, Vladimír Pčolinský Peter Koščcsal együtt szervezte meg az ún. rendőrháborút.

(TASR/Aktuality.sk)