Szlovákia a 21. a digitális szolgáltatások terén az EU-ban

2019. június 12. - 12:59 | Belföld

Az Európai Bizottság (EB) közzétette a 2019-es, ún. DESI jelentést, vagyis a tagállamok éves digitális teljesítményének értékelését. Szlovákia idén a 21. helyen végzett. A beruházásokért és informatizációért felelős miniszterelnök-helyettesi iroda (ÚPVII) szerint az utóbbi években javultak Szlovákia digitális szolgáltatásai, ahogyan az általános teljesítménye is ezen a téren.

Szlovákia a 21. a digitális szolgáltatások terén az EU-ban
Illusztráció

„Az utóbbi három évben több helyet is előreléptünk az elektronikus szolgáltatások terén. A hivatalunk tevékenysége jól látható ezekből az eredményekből, például az bürokrácia elleni harcból, amelyeknek köszönhetően megszűnnek a nyilvántartással kapcsolatos papírozások. Az ezzel összefüggő terheket levesszük a vállalkozók és az állampolgárok válláról. A hivatalok maguk keresik ki az információkat, például az OverSi portálon keresztül” – közölte Richard Raši (Smer-SD) miniszterelnök-helyettes.

Az EB kiemelte Szlovákiát a „nyitott adatok” kategória értékelésénél, valamint az „emberi erőforrás” területen is, ahol Szlovákiát az Európai Unió (EU) átlaga fölött értékeli az olyan kategóriákban, mint például az állampolgárok általános digitális készségei. „A digitális átalakulás küszöbén vagyunk és kötelességünk erre felkészíteni a következő generációkat. A DESI jelentése egyértelműen kimutatta, hogy javulnak a szlovákok digitális készségei, ami nagyon pozitív” – jegyezte meg Raši.

A miniszterelnök-helyettes hivatala hozzátette, a múlt évben 150 hackatont (kódolási eseményt) rendeztek meg Szlovákiában. Ezeken több mint 10 000 lakos vett részt, 12 év volt az átlagéletkor és az összlétszám 41 százalékát nők tették ki. Az ÚPVII elmondása szerint az EB felhívta a figyelmet az „országos nevelési és oktatásfejlesztési programra”, amelyet 2018-ban fogadott el a kormány. A program célja egyebek között a digitális technológiák használata a tantermekben és a digitális átalakulás társadalmi-gazdasági becsléseinek felmérése.

Szlovákia a pozitív eredmények ellenére is rontott egy helyet a tavalyi 20. helyezéshez képest. Az ÚPVII szerint ez leginkább az EB mérési módszerei miatt van, mivel ezek a szlovák piac új mobilszolgáltatójával is számolnak, amelynek az országos lefedettsége jelenleg nem éri el a többi szolgáltató szintjét. Ez okozta a mérésben való lefedettség visszaesését 96-ról 88 százalékra.

„Szlovákia aktívan együttműködik az EB-vel, hogy hatékonyabbá tegyék a mérési módszereket és azok a valós helyzetet tükrözzék. A jelenlegi módszer pontatlanságait más szlovák mobilszolgáltatók is jelezték, ahogyan több európai ország is. Arra számítunk, hogy az EB továbbra is azon fog dolgozni, hogy a méréseket hatékonyabbá tegye” – közölte Raši.

(TASR)