Szlovákia az egyik legkevésbé fertőzött ország, de a halálozási adataink lehangolóak

camera

1

Szlovákia az egyik legkevésbé fertőzött ország, de a halálozási adataink lehangolóak

Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció 

Megosztás

Két hét adatainak vizsgálata alapján lakosságarányosan Cipruson találták a legtöbb új fertőzöttet az Európai Unió országai közül, a legtöbben pedig Magyarországon haltak bele a koronavírusba. Szlovákia adatai jobbak, de nincs oka arra, hogy dicsekedjen velük.

Március 29. és április 11. között a Földközi-tenger keleti medencéjében található Cipruson 100 ezer lakosra 962 fertőzött jutott (egy hete még "csak" 774 esetről tudtak). A második legrosszabb helyzet Svédországban volt (796 fertőzött), a harmadik pedig Franciaországban (694 eset). Jelentősen javított Magyarország, ahol egy hete még tombolt a járvány, – akkor 100 ezer lakosra még 861 fertőzött jutott, – most 648 fertőzöttel a hatodik helyre került.

Csehországban volt a legrosszabb helyzet február elejétől egészen március közepéig, most a 12. helyet foglalja el (két hete még a negyedik legrosszabb helyezést érte el). A szomszédos országban a vizsgált 14 napban 100 ezer lakosra 457 esetet azonosítottak – ez derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adataiból. A 27 tagú unión belül Szlovákia a 22-ik helyen áll 195 beazonosított fertőzöttel, ami egészen kedvező adat, de még messze van a portugálok eredményétől, ahol ez a szám mindössze 75.

A tárgyalt két hét adatait véve alapul lakosságarányosan továbbra is Magyarországon a legmagasabb a koronavírus miatti halálozások száma – millió lakosra 353 haláleset jut (egy héttel ezelőtt ez a szám még ennél is magasabb – 363 – volt). A második helyen Bulgária áll, millió lakosra vetítve 231 halálesettel (246 egy hete), a harmadik helyet pedig Szlovákia foglalja el (198 halott).

2021. március 29. és április 11. közötti időszak adatai szerint 100 ezer lakosra számítva:

– ennyi halálesetet okozott a koronavírus az alábbi EU-s országokban:

1. Magyarország: 353, 2. Bulgária: 231, 3. Szlovákia: 198, 4. Lengyelország: 188, 5. Csehország: 138, 6. Horvátország: 127, 7. Románia: 113

– ennyi fertőzött volt az alábbi EU-s országokban:

1. Ciprus: 962, 2. Svédország: 796, 3. Franciaország: 694, 4. Horvátország: 691, 5. Lengyelország: 650, 6. Magyarország: 648, 7. Észtország: 602

(cas.sk)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program