Szlovákia azt állította a lengyeleknek, hogy Kaliňák van a kormánygépen, amelyen valójában a vietnamiak ültek

2018. augusztus 31. - 14:57 | Belföld

A Lengyelország feletti légtérhasználattal kapcsolatos kérvényben az állt, hogy Szlovákia belügyminisztere és annak kísérete utazott a kormánygéppel egy oroszországi munkalátogatásra.

Szlovákia azt állította a lengyeleknek, hogy Kaliňák van a kormánygépen, amelyen valójában a vietnamiak ültek
Fotó: TASR

Ez volt a külügyminisztérium reakciója a parlament külügyi bizottságának kérdéseire.

Az átrepüléssel kapcsolatos kérvényt 2017. július 25-én küldték el a lengyel félnek – egy nappal az ominózus út előtt –, azt azonban nem közölték a kérvényben, hogy a kormánygépen egy vietnami köztisztviselő is utazik. A kérvény nem tartalmazott névsort, a később megadott indoklásában pedig az állt, hogy

„a légtérhasználat oka Szlovákia belügyminiszterének és kíséretének oroszországi munkalátogatása”.

Robert Kaliňák (Smer-SD) parlamenti képviselő, az akkori belügyminiszter korábban azt mondta, nem tartózkodott a repülőgépen.

A belügyminisztérium állásfoglalásában az áll, hogy készen állnak a további intézkedésekre, ha bebizonyosodik, hogy a vietnami állampolgár kihasználta Szlovákiát.

Mint ismeretes, tavaly egy vietnami köztisztviselőt, egy bizonyos Trinh Xuan Thanht Németországból Vietnamba hurcoltak. A német Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a rablás vietnami gyanúsítottaival Szlovákiában találkozott Robert Kaliňák akkori belügyminiszter.

Pár héttel Kaliňákék vietnami látogatását követően került sor az ominózus berlini emberrablásra. A pórult járt vietnamit a honfitársainak akkor Pozsonyban tartózkodó delegációja valószínűleg egy szlovák kormánygéppel Moszkva érintésével hazaszállította. Trinh Xuan Thanh egy vietnami állami építőipari vállalat vezéreként dolgozott, akit korrupció vádjával életfogytiglanra ítéltek.


(TASR/para)