Szlovákia „orbanizálódása" a tét Bugár szerint, akinek pártja tüske Orbán körme alatt

Bugár Béla, a Híd elnöke szerint az MKP és a pártja egyesülése gyengítette volna a magyarországi kormánypárt, a Fidesz itteni befolyását. A két fél együttműködési megállapodását már előkészítették, de az MKP végül elutasította azt. Bugár szerint az idei parlamenti választáson az is eldől, hogy „orbanizálódik-e” a szlovákiai magyar politikai képviselet.

Szlovákia „orbanizálódása" a tét Bugár szerint, akinek pártja tüske Orbán körme alatt
Fotó: tasr

Ahogy azt láthattuk, Bugárék pártja végül az MKDSZ-szel, a Šanca párttal és a Szlovákia Roma Kezdeményezéssel állapodott meg, de a párt jelöltlistáján rajta vannak a Szlovákiai Siketek és Nagyothallók Szövetségének képviselői is.

Bugár úgy ítéli meg, hogy az MKP ezzel az elutasító döntéssel eldobta a történelmi esélyt. A szlovák parlament alelnöke szerint a megállapodás azt is jelentette volna, hogy vége szakadt volna a magyarországi befolyásnak. „Ez lehetséges lett volna abban az esetben, ha a küldöttség, amellyel tárgyaltunk, betartotta volna a megállapást. Az MKP elnökétől -Menyhárt Józseftől - azt is hallottuk, hogy nem lesz külföldi befolyás, és ők is önálló pártot akarnak. Véleményem szerint ez volt az, ami a leginkább zavarta a Fideszt” - mondta a kormánypárt elnöke, és hangsúlyozta, hogy az MKP nagy nyomás alatt van.

A Híd öt tárgyalássorozaton vett részt, egyeztetett az MKDSZ-szel, az MKP-val, a Magyar Fórummal és az Összefogás mozgalommal, de az öt magyar párt közös indulásáról szóló megállapodás nem jött létre. Amikor a pártok azt akarták, hogy zárják ki a választás utáni együttműködést az Smerrel, a Híd - Bugár elmondása szerint - deklarálta, hogy ki kell zárni az együttműködést az OĽaNO-val is, amit a többiek azonban elutasítottak.

Bugár úgy véli, hogy a Híd preferenciái növekedni fognak, nem fél attól, hogy pártja nem jut be a parlamentbe. Szerinte Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter, a párt listavezetője céltudatos ember és sikereket ért el. „Nem akarom, hogy a választási kampány arról szóljon, kivel találkoztam a Maldív-szigeteken. Inkább a programunkról és Szlovákia fejlődéséről kell szólnia" - magyarázta Bugár arról, miért nem ő vezeti pártja választási listáját.

Orbán és Bugár, a két veterán politikus közötti üzengetésnek van már valamiféle hagyománya. 2018 novemberében Orbán Viktor arról beszélt egy értekezleten, hogy Bugárnak történelmiek az érdemei, de "a körmünk alatt van egy híd formájú tüske"

(TASR/p)