Szlovákia vezető politikusai mélységesen elítélik az oroszok támadását

2022. február 24. - 07:58 | Belföld

Zuzana Čaputová köztársasági elnök elítélte Oroszország Ukrajna elleni katonai fellépését. Teljes támogatását és szolidaritását fejezte ki az ukrán népnek, valamint az ország vezetésének és Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek.

Szlovákia vezető politikusai mélységesen elítélik az oroszok támadását
Zuzana Čaputová (Fotó: TASR)

„Illúziónak bizonyultak azoknak a reménye, akik azt hitték, hogy Oroszország megelégszik Donyeck és Luhanszk régiók katonai megszállásával” – írta közösségi oldalán Čaputová, miközben arra emlékeztettt, hogy az Orosz Föderáció néhány órával ezelőtt megtámadta Ukrajnát és katonai inváziót indított.

Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter megerősítette, hogy csütörtökön hajnali 4 óra körül Oroszország nem kikényszerített, széleskörű katonai hadműveletet indított Ukrajna ellen. Mint mondja, a támadás Ukrajna számos pontját érte.

„Minden felelős biztonsági erőnk és alkotmányos hatóságunk kapcsolatban áll. A nap folyamán tájékoztatni fogunk a fejleményekről és az elfogadott intézkedésekről” – tette hozzá Naď.

Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter szerint Oroszország súlyosan megsérti a nemzetközi jogokat, az ENSZ alapokmányának alapelveit, cselekvése pedig fenyegetést jelent egész Európa biztonságára.

„Határozottan elítélem az Orosz Föderáció közvetlen katonai támadását szomszédunk, Ukrajna ellen. A NATO mai rendkívüli ülésén a negyedik cikkely szerinti konzultációt fogjuk kérni a Szövetségtől” – jelentette ki Korčok, hozzátéve, hogy a jelenlegi helyzet ezt megkívánja.

A külügyminiszter azt is bejelentette, hogy állandó kapcsolatban áll Szlovákia kijevi nagykövetségével. Állítása szerint egyelőre mindenki biztonságban van.

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök határozottan elítéli Oroszország katonai fellépését Ukrajna ellen. „Elfogadhatatlannak, megbocsáthatatlannak és példátlannak tartom ezt a lépést. Ez a nemzetközi jogok súlyos megsértése és szomszédunk területi megsértése” – jegyezte meg Kollár.

Sólymos László szerint csütörtökön új világba ébredtünk. „Oroszország megtámadta Ukrajnát, Putyin egy szabad, független ország területére küldte katonáit, a keleti határaink mögött bombák hullanak, szólnak a szirénák, a kikötőkben orosz katonák szállnak partra. Az imperialista Oroszország őrült vezetője egész Ukrajnát akarja, ahol ártatlan emberek halnak meg” - jelentette ki a Szövetség Országos Tanácsának elnöke. Szerinte a Nyugatnak, Európának egységesen kell szembenéznie az orosz agresszióval.


TASR/para