Szlovákiában ennél fordulatosabb módon még nem lett egy szimpla utcai hugyozásból súlyos megvesztegetési és drogügy!

2020. május 4. - 12:28 | Régió

A pozsonyi rendőrök a hétvégén lelepleztek egy súlyos kábítószerkereskedelmi ügyet, de hogy miként jutottak el odáig, azt megéri végigolvasni.

Szlovákiában ennél fordulatosabb módon még nem lett egy szimpla utcai hugyozásból súlyos megvesztegetési és drogügy!
Rendőrségi felvételek - további fotókért kattints!

Május 2-án hajnali 4.30-kor egy bejelentés érkezett a segélyhívóra, miszerint a Bajkalská utcában egy személy belezuhant az aknába. A rendőrség kiment, majd kiderült, mentőt kell hívni az illetőhöz, akit végül bevittek a kórházba.

A rendőrök ezután annak próbáltak utánajárni, hogyan történt mindez. A bejelentő elmondta, hogy lerobbant a kocsijuk, és ahhoz hívtak egy szerelőt. A haverja, miután kilépett a kocsiból, egy közeli fához ment elintézni a kis dolgát, eközben történt a baleset, nem vette észre a nyitott aknát.

A rendőrök erre felszólították a férfit, hogy mutassa be a kocsi papírjait. Ő felnyitotta a csomagtartót, a rendőrök pedig észrevettek ott néhány zárható tasakot és egy kis mérleget. A biztos urakban itt már felmerült, hogy itt valami bibi lehet és engedélyt kértek a szolgálatban lévő ügyésztől a kocsi átkutatására.

Nem is tévedtek, miután ugyanis átkutatták a járművet, előkerült mintegy 2200 egyszeri adagra elegendő metamfetamin (Pervitin), 6 MDMA (ecstasy), 16 adag kokain és egy adag marihuána. A férfit ekkor előállították, aki viszont megpróbálta meggyőzni őket, hogy nincs itt semmi látnivaló. Pénzt, majd órát, de még drogot is felajánlott a zsaruknak, ha nem láttak semmit.

A rendőröknél viszont nem járt sikerrel a 30 éves fiatalember, Juraj G. A megvesztegetési ügyet a NAKA vizsgálja majd, a kábítószerrel kapcsolatban viszont meggyanúsították, ekkora mennyiségért pedig 10-től 15 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik, majd javasolták előzetes letartóztatásba helyezését.

(parameter)