Szlovákiában félmillió fertőzött lesz, állítják a szakemberek

2020. március 17. - 16:36 | Belföld

Az Egészségügyi Politikai Intézet (IZP) tanulmányozta a világjárvány valószínű forgatókönyveit, és ennek alapján felállított egy modellt. Eszerint a fertőzöttek száma Szlovákiában meghaladhatja majd az 537 000 főt, közülük 24 ezren szorulnak majd kórházi ellátásra.

Szlovákiában félmillió fertőzött lesz, állítják a szakemberek
Illusztráció (AP/TASR)

A jelenlegi intézkedések betartása mellett a március 15-től számított 110 napon belül a lakosság tíz százaléka fertőződhet meg. A biztonsági intézkedések nélkül ez az arány sokkal magasabb lenne.

Az előrejelzés szerint a március 15. utáni 60. napon lesz a szlovákiai kórházakban a legtöbb, intenzív ellátást igénylő beteg. Ekkor 532 páciensnek lehet majd szüksége mesterséges lélegeztetésre, jelenleg 550 lélegeztető gép áll rendelkezésre. Martin Smatana, az IZP igazgatója szerint tehát a kórházaknak még két hónapjuk van arra, hogy szükség esetén bővítsék a technikai felszerelésüket.

Amennyiben a fertőzöttek száma 537 391 fő lesz, arra lehet számítani, hogy a március 15-től számított 100. napon 322 435 betegnek lesznek tünetei, és 7,43 százalékuk lesz kórházban. Ezeknek a pácienseknek a 13,75 százaléka fog sürgős ellátást igényelni.

A biztonsági intézkedések hiánya esetén a március 15-től számított 26. napon a fertőzöttek száma már meghaladná a kétmilliót. Az IZP tehát pozitívan értékeli a jelenleg érvényben lévő intézkedéseket, beleértve az iskolák és az autógyárak bezárását. A modell azzal számol, hogy ezek a következő hetekben, sőt hónapokban is érvényben maradnak.

Az elemzés - amiről Peter Pellegrini is már tett említést - a Nature folyóirat cikke alapján készült. A cikkben a szlovákiai települések közötti migrációs áramlatok alapján szimulálták az új típusú koronavírus terjedését az országban. Az IZP március 23-án, a friss adatok tükrében újabb modellt készít.

TASR