Szlovákiában már nem menő 30 év alatt házasodni, egyre később alapítanak családot a fiatalok

2018. január 25. - 14:42 | Belföld

A régi tradíciókhoz képest manapság már sokkal később alapítanak családot a fiatalok Szlovákiában.

Szlovákiában már nem menő 30 év alatt házasodni, egyre később alapítanak családot a fiatalok
Fotó: TASR

Míg 10 évvel ezelőtt a menyasszonyok átlagéletkora 28 év volt, jelenleg már elérte a 30-at is. A férfiak is 2,5 évvel később házasodnak, mint 10 évvel ezelőtt. Ez nagyban összefügg azzal, hogy a fiatalok sokkal később önállósodnak.

„A Szlovákiában élő 15 és 30 év közöttiek 76 százaléka még mindig a szüleivel él. A jelenlegi generáció mintha elodázná a saját otthon megteremtését. A 31 és 40 év közötti korosztály igényel leggyakrabban kölcsönt az építkezéshez” – tájékoztatott Lýdia Žáčková, a Posta Bank elemzője.

Az állam mindössze 35 éves korig támogatja a fiatalokat a kedvezményes kölcsönökben. Annak ellenére, hogy az önállósodás korhatára egyre jobban kitolódik, a támogatás marad az említett 35 éven.

„Én 17 évesen önállósodtam a szüleimtől és az életben nem hoztam még meg ennél jobb döntést. Minden fiatalnak azt kívánom, hogy legyen merszük ezt megvalósítani. Ennek ellenére nem gondolkodtunk el azon, hogy kitolnánk a támogatást érintő korhatárt” – mondta Peter Kažimír pénzügyminiszter, ám nem tartja kizártnak, hogy ha ez a trend nem változik, akkor változtatni fognak a törvényen.

A statisztikák szerint a nők is sokkal később alapítanak családot. Míg a 90-es években a negyven éven felüli nők már a nagymamai feladatokra készültek, addig jelenleg sokan még csak ebben a korban nevelik fel gyermekeiket. Az egyre későbbi nősülésnek és családalapításnak az lehet az oka, hogy a fiatalok tovább tanulnak.

noviny.sk/para