Szlovákiai magyarok a nagyvilágban – Franciaország: "Hogy mikor ért el bennünket a COVID-19, valószínűleg sosem fogom elfelejteni"

2020. április 21. - 19:40 | Régió

Többrészes sorozatunkban külföldön élő szlovákiai magyarokat kérdezünk különböző országokból arról, milyenek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos észleléseik, tapasztalataik, hogyan látják országuk helyzetét és hogyan érinti ez a saját életüket odakint. A sorozat tizedik részében következzen a taksonyi (Galántai járás) származású, de családjával a franciaországi Vienne megyében élő Lambert Orsolya. 

Szlovákiai magyarok a nagyvilágban – Franciaország: "Hogy mikor ért el bennünket a COVID-19, valószínűleg sosem fogom elfelejteni"
Fotók: AP/TASR/SITA
Franciaországban meglehetősen soká tartott, mire igazán berobbant a járvány, talán éppen ezért viszonylag későn kezdődtek el az intézkedések, a kijárási korlátozást március közepén rendelték el, és ugyan olyan exponenciális növekedés, mint Olaszországban vagy Spanyolországban, itt nem jött el, a halottak száma viszont mára itt is meghaladta a 20 ezret, a világon negyedik országként. Többször is úgy tűnt, javulásnak indul a helyzet, a statisztikába viszont időről időre bekerült nagyobb számú elhunyt, sokan az idősotthonokban vesztették életüket. A halálozás még az elmúlt napokban is 500 és 800 között mozgott. Az ország egyébként a világjárvány által leginkább sújtottak közül azok közé tartozik, ahol meglehetősen keveset tesztelnek.

Összes fertőzött (ápr. 21.): 155 383

Kritikus állapotban: 5 683

Összes elhunyt: 20 265

Összes felgyógyult: 37 409

Összes teszt: 463 ezer

Mi volt az a pillanat, és mikor jött el, amikor tudatosítottad, hogy mi is folyik ma a világban?

Valamikor január környékén beszéltünk először a koronavírusról a férjemmel, de akkor egyáltalán nem gondoltam arra, hogy előbb-utóbb hozzánk is elér.

Viszont azt, hogy konkrétan mikor ért el bennünket a COVID-19, mikor tapasztaltuk meg a hatalmát, valószínűleg sosem fogom elfelejteni.

Február 28-án elutaztunk szabadságra a szüleimhez Szlovákiába, a férjem, az akkor 7 hónapos babánk és én, valamint a sógornőm és az anyósom, mert március 1-jén volt a fiunk keresztelője. Ők pár nappal a keresztelő után hazautaztak Franciaországba. Ezt követően úgy volt (az eredeti terv szerint), hogy férjem március 14-én hazautazik a munkája miatt, a kisfiunk és én pedig még maradunk egy hetet a szüleimnél (ugyebár ritkán találkozunk...). Hidegzuhanyként ért tehát bennünket előbb az iskolák bezárásának a híre, majd pedig az egész ország lezárása. Ha jól emlékszem, kedden, március 10-én jelentette be az akkori miniszterelnök az országhatárok lezárását (is).

Mivel a repülőink Schwechatról szálltak fel, nem tudtuk, milyen úton-módon fog először csak a férjem eljutni a reptérre, majd egy hét múlva hogy fogunk mi hazajutni. Több álmatlan éjszaka és idegeskedéssel teli nap után (arról nem beszélve, hogy a kisfiunknak több napon keresztül magas láza volt, mert jött az első foga) végül csütörtökön úgy döntöttünk, hogy a családunk (a férjem, a kisfiunk és én) együtt marad és együtt hazautazunk.

Szóval repjegyváltás, állandó telefonálás, mert az összes vonal foglalt volt, és közben még találjunk egy osztrák taxisofőrt is, aki hajlandó eljönni értünk a szlovák határig (csak addig tudott elvinni bennünket az öcsém, hogy elkerüljük számára a 14 napos karantént). Végül sikerült találnunk valakit, de ugye csak akkor lehetsz biztos abban, hogy érted jön az illető, amikor már ott vagy, közben pakolj, továbbra is foglalkozz a gyerekeddel és próbáld meg élvezni, hogy még a családdal lehetsz pár órát, mert ki tudja, mikor lesz vége ennek az egésznek, és mikor lesztek újra együtt. Röviden annyi, hogy sikerült hazajutnunk, de a váratlan és gyors távozás kisebb sebeket hagyott rajtunk.

Mit gondolsz arról, ahogy az ország, ahol élsz, kezelte/kezeli a járványt?

Franciaország kicsit váratott magára, ami a döntéseket illeti a COVID-dal kapcsolatban. Amikor visszautaztunk Franciaországba, akkor még nagyban zajlott az élet, viszont tény, hogy kézfertőtlenítőt (és mellesleg lisztet és WC papírt) már nem vagy nagyon nehezen lehetett kapni a boltokban.

Végül a köztársasági elnök március 16-ai beszédében bejelentette, hogy másnap déltől mindenki otthon marad. A védőmaszkok használatát itt nem tették kötelezővé. Egyszerű intézkedéseket szabtak meg a lakosságnak: rendszeresen és gyakran mosson kezet! Zsebkendőbe vagy a könyökhajlatába köhögjön és tüsszentsen! Üdvözléskor ne fogjon kezet és ne adjon puszit! Használjon eldobható zsebkendőt!

Szerény véleményem szerint a jelenlegi helyzetben és azt tekintetbe véve, hogy senki nem tudhatja előre, merre és milyen gyorsasággal terjed majd vírus, nem valószínű, hogy lehet igazán jó döntést hozni. Jobb vagy rosszabb döntést igen, de jót nem.

Csak remélni tudom, hogy a döntéshozók mindent megtesznek azért, hogy az embereket minél kevesebb (elsősorban egészségügyi, de lelki, munkahelyi, anyagi) kár érje.

A mindennapokban pillanatnyilag milyen korlátozásokat tapasztalsz nálatok (munkán kívül)?

Csak indokolt esetben (élelmiszervásárlás, orvos) szabad kimenni otthonról és ahhoz is nyilatkozat/igazolás szükséges. Amennyiben valaki megszegi a korlátozásokat, 135 és 3 750 € között mozog a kivethető bírság. Nem látogathatóak a kulturális intézmények, mozik, bevásárlóközpontok, piacok, éttermek, bárok, és Párizsban, valamint a nagyobb városokban a nyilvános parkok, kertek sem... Sétálni kimehetünk, de csak maximum 1 km-es távolságra a lakhelyünktől és maximum 1 órára. Minden előre megbeszélt találkozónk el lett ill. lesz halasztva.

Mivel már a válság előtt is szinte mindent helyi termelőktől, tenyésztőktől vettünk, ezért továbbra sem volt kérdéses, hogy kinél fogunk vásárolni, azzal a különbséggel, hogy most a termelőnk minden héten egyszer kiszállítja hozzánk a friss zöldséget. A többi élelmiszert illetően a hét elején leadjuk a rendelést és elmegyünk érte, de a községünkön belül.

A korlátozások két hétig voltak érvényesek, majd ez a két hét újabb két héttel lett meghosszabbítva, és a múlt héten a köztársasági elnök egy újabb beszédében május 11-ét határozta meg újabb dátumként.

A munkádat mennyire érintette a mostani válság? Tudsz teljes értékű munkát végezni vagy ez ugrott egy időre?

Jelenleg nem dolgozom, mert otthon vagyok a kisfiunkkal, így a munkámat nem érintette az egészségügyi válság. Viszont például a férjemét igen, aki a válság bejelentése óta továbbra is teljes értékű munkát végez otthonról, és ahogy mondja, még soha nem volt ilyen sok munkája (kis- és középvállalkozók cégi tanácsadója és abszolút érthető, hogy izgulnak, félnek, kérdéseket tesznek fel azzal kapcsolatban, hogy miből fognak megélni, hogy és miként tovább – itt azért megjegyezném, hogy szerencsére a francia kormány több olyan döntést hozott, hogy ezeknek a cégeknek ne legyenek anyagi nehézségei a válság miatt, vagy legalábbis segítsék őket valamilyen szinten).

Milyen a környezetedben élők (ismerősök/ismeretlenek/szomszédok) hozzáállása?

Férjem családja, ill. a barátaink, ismerőseink tudtunkkal abszolút tiszteletben tartják és betartják az előírásokat, viszont az, hogy ki hogyan éli meg lelkileg ezt a bezártságot, már egy másik dolog. A szomszédaink (fiatal, nyugdíjas házaspár) például rosszul. Az egy hónapos bezártságot jól bírták, de már nagyon kezd hiányozni nekik a társasági élet. Azokban a családokban pedig, ahol elvileg mindkét szülőnek távúton kellene dolgoznia, és ugye otthon van 2-3 esetleg több házi feladattal bombázott gyerek, meg a háztartás, ott kimondottan fárasztó és embert próbáló a helyzet.

Mit a legnehezebb elviselned a mostani helyzetben?

A kiszolgáltatottságot, azt, hogy nem igazán lehet tervezni, mert nem tudjuk, mikor lesz vége ennek az egésznek.

Említetted, hogy épp hazaindultatok az elején, viszont eszetekbe jutott, hogy itt maradjatok?

Hogy őszinte legyek, felmerült bennünk a kérdés... minden alkalommal nehezen jövünk el és nehéz a búcsúzás, most pedig kimondottan nehezebb volt és szívszorító, de végül több racionális (férjem munkája, egészségügyi ellátás minősége) és kevésbé racionális érv (egyszerűen nekünk itt van az otthon) mellett úgy döntöttünk: hazautazunk.

Előző részek:

Új-Zéland: "Mindenki úgy néz mindenkire, mint egy átlagos Tarantino-filmben"

Ausztria: "Késve, de meghozták a döntéseket, melyeknek köszönhetően uralják a káoszt"

Hollandia: "Ha hazalátogatunk, megeshetett volna, hogy otthon rekedünk"

Anglia: "A pillanat, amikor a testhőmérsékletem a nap végére hirtelen megugrott"

Spanyolország: "Esélyes, hogy mostantól már soha nem lesz úgy, mint ezelőtt"

Olaszország: "Egy reggel arra ébredtem, hogy Orwell 1984-ének mellékszereplője vagyok"

Norvégia: "Örülök, hogy most ebben a környezetben maradtam"

Anglia: „Eleinte úgy tűnt, mintha anyuék a jövőből beszéltek volna”

Németország: „Szinte senki nem visel maszkot”

(SzT)