A szlovákiai zsidó vallási közösség elnöke szerint kellemes meglepetés a pápai találkozó pozsonyi helyszíne

2021. július 22. - 16:39 | Belföld

Nagy megtiszteltetés, hogy Ferenc pápa szeptemberben Pozsonyba látogat. A Szentatya szeptember 13-án, hétfőn találkozik a zsidó hitközség tagjaival.

A szlovákiai zsidó vallási közösség elnöke szerint kellemes meglepetés a pápai találkozó pozsonyi helyszíne
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

Kellemes meglepetés a találkozó helyszíne, a pápa ugyanis a Hal téren (Rybné námestie) találkozik a hitközség tagjaival – mondta a TASR hírügynökségnek Richard Duda, a szlovákiai zsidó vallási közösség elnöke.

„Megtisztelő a helyszínválasztás, mert a város szimbolikus pontján kerül sor a találkozóra. Nem zárt ajtók mögött, egy irodahelyiségben, hanem a Hal téren, aminek komoly jelentősége van számunkra, hiszen itt áll a holokauszt áldozatainak emlékműve"

- mondta Duda. A program szerint a fővárosi Hal téren hangzik el a pápai beszéd.

Duda megjegyezte, hogy Szlovákiában még mindig vannak holokauszttúlélők.

„Számukra biztosan komoly jelentősége lesz annak, amit Ferenc pápától hallani fognak"

- fogalmazott.

Duda elmondta, hogy a zsidó hitközség tagjai örömmel fogadták a hírt, hogy Ferenc pápával találkozhatnak.

„Ez az elmúlt évek erőfeszítéseinek eredménye, komoly lépéseket tettünk ugyanis egymás felé, elindult a párbeszéd a katolikus egyház és a zsidóság között, konferenciákat, közös rendezvényeket szerveztünk, könyvet adtunk ki"

- mondta.

A pápa a Vatikánban a Zsidó Vallási Közösségek Központi Uniójának képviselőivel is találkozott - tette hozzá.

Ferenc pápa szlovákiai látogatása (szeptember 12-15.) során Pozsonyba, Kassára, Eperjesre (Prešov) és Sasvárra (Šaštín) látogat. Találkozni fog a három legfőbb közjogi méltósággal, valamint a zsidó és a roma közösségek képviselőivel, Sasváron pápai szentmisét tart.

TASR