Szlovákiának más gondjai is vannak, mint az amerikai megállapodás

Szlovákiának más problémái is vannak, mint egy félig megtárgyalt szerződés az Amerikai Egyesült Államokkal, és a kormánynak inkább ezekkel kellene foglalkoznia, jelentette ki pénteken Peter Pellegrini (Smer-SD), aki már unja, hogy folyton elterelik a figyelmet a lényeges témákról.

Szlovákiának más gondjai is vannak, mint az amerikai megállapodás
Fotó: TASR

A kormányfő pénteken találkozik Miroslav Lajčák (Smer-SD-jelölt) külügyminiszterrel és Peter Gajdoš (SNS) védelmi miniszterrel, hogy meghallgassa a véleményüket a védelmi együttműködésről az Egyesült Államokkal. Hozzátette: a szóban forgó megállapodás, melynek részleteiről még nem egyeztek meg, nem jelent semmiféle kockázatot.

„Inkább az oktatással, az egészségüggyel, a mezőgazdasággal, a tudományos kutatásokkal és az elveszett uniós támogatásokkal kellene foglalkoznunk. Inkább erről beszélnék, mint egy félig megtárgyalt szerződésről az Egyesült Államokkal, amely még csak félig van kidolgozva, és nem jelent kockázatot. Már unom az ilyen elhajlásokat azoktól a fontos témáktól, amelyek az emberek gondjait érintik”

– jelentette ki újságírók előtt a kormányfő.

A miniszterelnöknek úgy tűnik, hogy valaki szándékosan igyekszik vitatémává tenni az amerikai megállapodást, és egy nagy politikai összetűzést akar generálni. „Vagy olyan benyomást akar kelteni, hogy valaki meg akarja védeni az országot a szuverenitása elvesztésétől, ami azonban nem fenyeget. Még semmiben sem egyeztünk meg” – tette hozzá Pellegrini, aki Lajčákot és Gajdošt is meg fogja kérdezni az aktuális helyzetről.

A védelmi minisztérium múlt héten bejelentette: a továbbiakban nem vesz részt az Egyesült Államok által a védelmi együttműködésről szóló megállapodás keretében nyújtandó anyagi támogatással kapcsolatos tárgyalásokon. A védelmi minisztérium döntése meglepte a külügyi tárcát. Andrej Kiska államfő, illetve néhány ellenzéki és koalíciós képviselő is bírálta azt. Andrej Danko, a parlament és az SNS elnöke kijelentette: senki sem utasította el a szlovák repülőterek felújítására szánt amerikai támogatást, mivel semmiféle támogatást nem ajánlottak fel.

A védelmi minisztérium később hozzátette: nem utasította el az amerikai pénzbeli támogatást a katonai repülőterek korszerűsítésére. A tárca szerint azonban előbb le kell zárni a tárgyalást a védelmi együttműködésről szóló megállapodásról. Gajdoš szerint ez a külügyi tárca feladata, amely azonban mindeddig nem fogadta el a védelmi tárca észrevételeit.

Lajčák az európai ügyekért felelős parlamenti bizottság csütörtöki (3. 21.) ülésén számolt be a megállapodásról a képviselőknek. Hangsúlyozta, hogy az egyezség megkötéséről politikai döntés született, az eljárás folyamatban van, a dokumentum szövegében viszont még nem egyeztek meg. Lajčák szerint arról, hogy Szlovákiának szüksége van-e 105 millió dollárra az Egyesült Államoktól, melyet a katonai repülőterek korszerűsítésére fordíthatnánk, a védelmi minisztériumnak kell döntenie. Úgy véli, a megállapodás aláírása jót tenne Szlovákiának.

Az SNS ezt követően kiadott egy közleményt, mely szerint azt várja a kormányfőtől, hogy a megállapodással kapcsolatban elutasítja a külügyi tárca által választott eljárást. Jaroslav Paška, az SNS alelnöke a dokumentumban nem segítségnyújtást lát Szlovákia számára, hanem az amerikai hadsereg szlovákiai jelenlétének támogatását. Bírálta Lajčákot, és többek között lőszerraktárak építéséről beszélt. A külügyminisztérium elhatárolódott ezektől az állításoktól. Hangsúlyozta, hogy nem tárgyal semmiféle lőszerraktárakról, leszállópályákról vagy üzemanyag-tárolókról.

TASR