Szobrot szenteltek a több száz kitelepített lakos emlékének Vezekényen

2017. augusztus 27. - 13:15 | Régió

A Vezekényről kitelepítettek emlékére avattak fel szobrot a galántai járásbeli községben szombaton délután.

Szobrot szenteltek a több száz kitelepített lakos emlékének Vezekényen
Fotók: Paraméter

Augusztovics Péter képzőművész alkotásának leleplezését követően a község polgármestere, Tončko Miklós elérzékenyülve mondott beszédet, amelyben azokról a helyi lakosokról emlékezett meg, akiket a második világháborút követően kitelepítettek a községből.

Rigó Konrád

A rendezvényen elszavalta verseit Gáspár Jani bácsi, akit egykor szintén kitelepítettek a faluból.

A megemlékezésen felszólalt Rigó Konrád (Híd) kulturális államtitkár, Berényi József (MKP), Nagyszombat megye alelnöke, valamint jelen volt számos járási és megyei tisztségviselő, és Bukovszky László kisebbségügyi kormánybiztos is.

Tončko Miklós és Berényi József

A szoboravatón több százan voltak jelen, az egykor kitelepítettek is ellátogattak szülőfalujukba. A megemlékezésre Vezekény magyarországi testvérvárosából, Pitvarosról is érkeztek meghívottak.

A mátyusföldi faluból 470 embert telepítettek ki Magyarországra, valamint 149 vezekényit deportáltak Csehországba – áll a kitelepített családok emlékére állított szobron.

(para)