Szobrot szólaltatott meg Rómában a két év után újra nyilvánosság elé álló Kevin Spacey

2019. augusztus 5. - 09:58 | Kultúra

Egy kihasznált, majd cserbenhagyott bokszolóról szóló verset szavalt el egy antik görög szobor mellett a Római Nemzeti Múzeumban a férfiak szexuális zaklatásával vádolt kétszeres Oscar-díjas amerikai filmszínész, Kevin Space, aki két év után először lépett a nyilvánosság elé.

Szobrot szólaltatott meg Rómában a két év után újra nyilvánosság elé álló Kevin Spacey
Fotó: TASR/AP

A botrány nyomán kegyvesztetté vált színész Gabriele Tinti kortárs olasz költő költeményét mondta el a Palazzo Massimóban lévő múzeum egyik legszebb műve, a pihenő ökölvívót ábrázoló görög bronzszobor mellett pénteken este egy előre be nem jelentett performansz keretében. A múzeum név megnevezése nélkül harangozta be a honlapján, hogy egy kétszeres Oscar-díjas személyiség olvas fel Tinti műveiből "egy ritka esti rendezvényen".

A The Daily Beast amerikai hírportál római tudósítója, Barbie Latza Nadeu szerint négy újságírót hívtak meg az eseményre azzal az ígérettel, hogy interjút is készíthetnek a 60 éves Spaceyvel, de erre végül nem kaptak lehetőséget. Latza Nadeu tudósítása szerint a teremben lévők szóhoz sem jutottak a döbbenettől, miután meghallgatták a színész bűnbánattól mentes szónoklatát. Mire a meghívottak előtt véget ért a performansz a kicsiny teremben, odakinn nagyobb tömeg gyűlt össze, és Spacey előttük is elismételte a kifacsart bokszoló sirámait.

A 38 éves Gabriele Tinti múzeumok számára ír verseket, amelyek egy-egy műalkotáshoz kapcsolódnak. Mint a Daily Beastnek elmondta, a megfáradt, számkivetett ökölvívó előtt tisztelgő költeményt még jóval a hollywoodi zaklatási botrányok előtt írta, s bár egy barátján keresztül valóban elküldte Kevin Spaceynek, eszébe sem jutott, hogy a színész valaha is nyilvánosan elszavalja az erősen áthallásos verset.

(MTI)

Címkék: kevin spacey