Szomorú, vizes sík

Ez gyalázat. De mivel a gyalázat egyetlen ellenzéki csoportnak sem tűnt fel, kénytelen vagyok azt mondani, hogy az ország helyzete nagyjából reménytelen.

Mert kik is azok az „emberek”, mikor, hogyan és miről „döntöttek”? Aki magyar és politizál, az természetesen érti, mi a kormány „információja”: májusban úgynevezett nemzeti konzultáció keretében kérdőívet küldtek ki minden felnőtt magyarnak, ebből több mint egymilliót visszaküldtek, és a többség úgy gondolta, „szigorúbb bevándorlási szabályozást” kell bevezetni, az illegális határátlépőket őrizetbe kell venni, visszafordítani.

Ez volt a döntés, az ország megvédése pedig az, hogy a déli határon kerítést építettek, és bűncselekménnyé minősítették az illegális határátlépést (arra a leheletnyi nüanszra, hogy a kerítés építését a kormány egy hónappal kérdőívek visszaküldési határideje, július 15. előtt rendelte el, a célcsoport egyetlen tagja sem emlékszik).

A reménytelenség érzésére az ad okot, hogy az ellenzék a legkisebb ellenállás nélkül megértette, mert meg akarta érteni az üzenetet, a felszínen tökéletesen ostoba és üres mondat konkrét tartalmát. Miközben semmit nem hisz el a Fidesznek, még azt sem, amiben véletlenül igaza van, elfogadta a Fidesz által diktált fogalmi keretet. És ha ez a közös nyelv, akkor nulla esélye van rá, hogy bármilyen politikai vitában felülkerekedjék.

Legyünk nyelvtanilag ómódiak, nézzük az alanyt és az állítmányt.

„Az emberek” hihetetlenül kretén terminusát a Fidesz 2006 után, már a Habony-korszakban vezette be a Wermer András alatt használt „polgárok” helyett. Jelentése: „akik nem politikusok”. Így váltak lehetővé az olyan szókapcsolatok, mint: „nemcsak a politikusok, hanem az emberek is”. A jelentés pontosabban: „akik nem a politikából élnek”, azaz ilyen értelmezésben nem számítanak „az emberek” közé például a média véleményformálói.

A mondandó félreérthetetlen volt: a „politikusokon” belül vannak olyanok, akik tudják, mit akarnak „az emberek”, tehát az ő politikai tevékenységüknek van értelme; és vannak olyanok – mármint a kormányoldaliak –, akik nem tudják, sőt „az emberek” ellen cselekszenek, az ő politikai tevékenységük tehát nemcsak gonosz, hanem fölösleges is.

Rendben, ez is egy vélemény, csak az akkori kormányoldal semmi jelét nem mutatta, hogy bármi baja van a saját retorikai kipi… delegitimálásával, a politikai közbeszéd antidemokratikusan ostoba és tahón antidemokratikus birtokbavételével, „az emberek” politikai fogalmának szellemi nullapontjával. Hogy épelméjű demokráciában ezt a nívótlanságot legföljebb egy periférikus bohócpárt engedheti meg magának, de nem ez az alapnyelv. Akkor kellett volna észnél lenni, azóta sincsenek.

És mi van a döntéssel? Nos, a konzultáció, az konzultáció, a döntés pedig döntés. A világ egyetlen demokratikus alkotmányában sem azonosítják egy konzultáció eredményét a döntéssel. A magyarban sem, hiszen az is demokratikus, legalább papíron, saját bevallása szerint.

Azt mondja Magyarország Alaptörvénye: „A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.”

A közvetlen demokráciának a mostani magyar alkotmányos rendszer egy intézményét ismeri, a népszavazást. (Népi kezdeményezés már nincs.) Továbbá szó sincs arról, hogy bármilyen konzultáció bármire kötelezné a kormányt. „A kormány az Országgyűlésnek felelős.” Nemzeti konzultációról egyetlen szó sem esik az Alaptörvényben. Törvény sincs róla. Nemzeti konzultáció közjogilag nem létezik. Amúgy „az emberek” mint cselekvő politikai alany sem. (Olyan van – máshol –, hogy a kormányzat szakpolitikai döntésekről törvényesen szabályozott körülmények között konzultál civilekkel és szakmai szervezetekkel. De dönteni akkor is a kormányzat dönt. Az európai polgári kezdeményezés az uniós hatáskörbe tartozó jogalkotásra vonatkozik.)

Túl az alkotmányjogi szőrözésen: demokráciában nem is létezhet kötelező eredményű nemzeti konzultáció, főleg nem védelmi, biztonságpolitikai kérdésekben, ugyanis sem a képviseleti, sem a többségi elvnek nem felel meg. Az, hogy a kérdések manipulatívak, egy dolog. Népszavazási kérdés is lehet manipulatív (ezért ajánlatos demokratának óvatosan bánni a népszavazással). De ha egy népszavazáson mondjuk 13 százalék voksol (ilyen a kérdőívek visszaküldési aránya), akkor az a népszavazás érvénytelen, függetlenül attól, milyen a vélemények egymás közti aránya.

Az ellenzék a kérdések irányultsága miatt bírálta a kormányt, a legradikálisabbak a manipulatív jelleg miatt. De tudomásom senki sem azért, mert az Orbán-kormány azzal a kijelentéssel, hogy „az emberek döntöttek” így, a demokrácia fő eljárásait, intézményeit veszi semmibe, és a saját, nagy garral reklámozott alkotmányát minősíti fölösleges papírrongynak. Mindezt a megalázott, beetetett adófizetők/választópolgárok pénzén. Mondom, függetlenül attól, hogy a kormány egyes döntései helyesek vagy nem.

Persze „az emberekkel” folytatott „nemzeti konzultációnak” megvan az előzménye. Honnan ismerős? Vannak azok (egyetlen párt, esetleg egy-két hatalom nélküli cselédpárttal kiegészítve, mint Csehszlovákiában, meg a kormány), akiknek joguk van politizálni, és van mindenki más, akiknek az érdekében politizálnak (nyilatkozataik szerint). Ezt ők demokráciának nevezik. Mivel a parlamentben nincs vita, a kormányzati döntéseket vitasorozat előzi meg a hűségesek között – mondjuk, az MSZMP-alapszervekben meg a Hazafias Népfront helyi bizottságaiban. Elvileg akár egymillió ember is hozzászólhat. Aztán döntenek, ahogy akarnak.

Azért látom a helyzetet reménytelennek, mert nincs olyan számottevő politikus, párt Magyarországon, aki, amely ne a nemzeti konzultáció tartalma, jellege, hanem a demokráciát tagadó ál-intézménye miatt tiltakozna tombolva. Orbán politikai ösztönlény (kiváló ösztönökkel és gátlástalan tanácsadókkal), tőle nem várható el, hogy ismerje vagy tiszteletben tartsa az alapelveket. De hogy a teljes politikai közösség hallgat, az már katasztrófa (disclaimer, sokadszor: tisztelet a kivételnek, és bocsánat, ha nem figyeltem rá).

Orbán őszintén ezt látja demokráciának. Nagyon jellemző (megint: a bevándorláspolitikától függetlenül) ez a szerdán tett kijelentése: „amit az európai vezetők tesznek, arra nincs felhatalmazás az európai emberektől. Senki soha nem szavazott arra, hogy százezer-számra migránsokat engedjünk be az unió területére". Szerinte pedig ez az európai demokráciát is destabilizálja.

Perszehogy nem szavazott senki se arra. A választók ugyanis választásokon szavaznak aszerint, mennyire tetszik nekik az adott pártok politikája, és senkit sem „hatalmaznak fel” semmilyen döntésre semmilyen, a választáskor előre nem látott konfliktushelyzetben. Ha nem tetszik, ahogy a kormány kormányoz, akkor a választók megbuktatják a következő választáson, vagy a választott képviselők alkotmányos úton leváltják a parlamenten belül. Ami a kivételes utat, a közvetlen demokráciát illeti, Németországban nemcsak holmi „nemzeti konzultáció” lehetősége nem jutott komoly politikusnak az eszébe, de ilyen témákról országos népszavazást sem lehet tartani.

Ezt Orbán Madridban mondta, az Európai Néppárt kongresszusa előtt. Hogy ebből az ENP vezetői nem azt szűrték le, hogy a magyar tagpárt fejének fogalma sincs a képviseleti és procedurális demokráciáról, és a kongresszuson nem rúgták ki a magyar tagpártot úgy, hogy… szánkázzon kifelé, ellenben egyik EP-képviselőjét megválasztották a tíz alelnök egyikének, azt mutatja, hogy Orbánnak megint csak igaza van: az európai demokrácia vészesen instabil.

De a magyar helyzet reménytelenségét ez már nem fokozza.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.