A szomszéd ország szomszédos megyéjében nem népszerű a vakcina

2021. november 1. - 14:23 | Külföld

Ukrajnában a legtöbben a fővárosban, Kijevben vették fel a koronavírus elleni védőoltást, a legkevesebben pedig Kárpátalján és a szintén nyugat-ukrajnai Voliny megyében - közölte Viktor Ljasko egészségügyi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján.

A szomszéd ország szomszédos megyéjében nem népszerű a vakcina
Fotó: TASR/AP

A tárcavezető kifejtette, hogy Kijevben az oltásnak legalább egy dózisát a felnőtt lakosok több mint ötven százaléka már felvette. E tekintetben második helyen a keleti országrészben lévő Poltava megye áll 40,1 százalékkal, a harmadikon pedig Kijev megye 39,9 százalékkal. "Néhány régióban nem hallgatnak az ajánlásokra, és alacsony az oltakozási hajlandóság, ezek közé tartozik Kárpátalja és Voliny megye" - jelentette ki a miniszter.

Kárpátalja egyébként még a legenyhébb járványhelyzet szerinti sárga besorolásban van, Voliny megye pedig az eggyel szigorúbb narancsban. A 24 megyéből már 15 van a legszigorúbb vörös besorolásban, továbbá a főváros, Kijev is. Utóbbiban hétfőn léptek életbe a leszigorúbb korlátozások, amelyek között van, hogy a közösségi közlekedési eszközöket - beleértve a metrót is - csak oltottak vagy negatív teszttel rendelkezők vehetik igénybe. Ugyanez vonatkozik a bevásárlóközpontok, vendéglátóhelyek és sportlétesítmények látogatására is, az iskolákban pedig távoktatásban folytatódik a tanítás.

Az UNIAN beszámolt arról hogy a "vörös zónára" érvényes rendelkezések életbe lépése előtt Kijevben hatalmas sorok alakultak ki az oltópontoknál, több esetben a sorban állók össze is verekedtek egymással. Ezzel kapcsolatosan Ljasko ígéretet tett arra, hogy a jövőben figyelembe veszik egy régió vörös kategóriába sorolása előtt az oltásra jelentkezők számának várható növekedését.

A miniszter tájékoztatóján kiemelte, hogy október utolsó hetében több mint 17,7 millió dózis oltóanyagot adtak be az országban, többet, mint egész júniusban. A mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában eddig 10,24 millióan kapták meg legalább az első dózist, közülük csaknem 7,5 millióan pedig mindkét adagot. A miniszter beszámolt még arról, hogy immár hat egymást követő napon a kórházi ellátásra szoruló betegek száma a "tetőponton van több mint három hónapos folyamatos növekedés után".

Ukrajnában hétfőre 13 936-tal 2 936 238-ra nőtt az újonnan azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 298-cal 68 027-re, az aktív betegeké pedig csaknem nyolcezerrel 426 113-ra. Az elmúlt napon 3828 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

MTI