Szörnyen ciki az egyik miniszterjelölt, esze ágában sincs Čaputovának kinevezni ilyen kormányt

camera

1

Szörnyen ciki az egyik miniszterjelölt, esze ágában sincs Čaputovának kinevezni ilyen kormányt

Fotó: TASR 

Megosztás

Zuzana Čaputová köztársasági elnök az új kormányról folyó egyeztetések során tájékoztatta Robert Ficót, hogy nem nevezi ki Rudolf Huliakot környezetvédelmi miniszternek. Az államfő szépen megindokolta, mi a baj vele. 

Az elnök feladata, – áll Čaputová állásfoglalásában – hogy döntéseivel biztosítsa az alkotmányos szervek megfelelő működését. Így aztán szempont, hogy "a Környezetvédelmi Minisztérium megfelelő működését nem tudja biztosítani olyan személy, aki nyilatkozataival megtagadja az állam hosszú távú környezetvédelmi politikáját és a Szlovák Köztársaságra érvényes nemzetközi kötelezettségeket.

Az a jelölt, aki hosszú ideje nem fogadja el a klímaváltozással kapcsolatos tudományos konszenzust, hiszen szerinte nincs is valódi klímaválság, nem vezethet és nem képviselhet olyan szaktárcát, amelynek a törvény értelmében a fő feladata a természet, a táj és a Föld éghajlati rendszerének a védelme.

A köztársasági elnök szerint az állami természet- és tájvédelmet felügyelő tárca vezetésére nem alkalmas olyan jelölt, aki nyilvánosan helyesli az övétől eltérő nézeteket valló természet- és tájvédők képviselői elleni erőszak alkalmazását.

Ezért az államfő nem nevezi ki Rudolf Huliakot, és felkérte Robert Ficót, hogy terjesszen elő új javaslatot a környezetvédelmi miniszteri posztra, hogy tovább lehessen folytatni a kormány kinevezését.

A Smer elnöke éppen szerdán nyilatkozta, ha az államfő elutasítaná valamelyik jelölt miniszteri kinevezését, arra komoly indoklást és magyarázatot kell adnia. Ficónak lmost lehet olyan érzése, hogy ezt megkapta.

Rudolf Huliakról annyit érdemes tudni, hogy bár a szeptemberi választásokon az SNS listájának utolsó, 150. helyéről indult, ugyanakkor ő maga a Národná koalícia nevű pártformáció elnöke. Huliak a Zólyomi járáshoz tartozó Očová település polgármesteri pozícióját is bírja, és elsősorban a fura kijelentései miatt hírhedt, amiket például egy környezetvédő felakasztásáról mondott, meg arról, hogy egyesek a medvéket biológiai fegyverként használják a vidék likvidálására. Huliak természetesen elutasítja a globális felmelegedést is. A miniszteri pozícióval kokettáló Huliak nemrég azt is mondta, hogy ha ő lenne a miniszterelnök, akkor az első útja Moszkvába vezetne, hogy bocsánatot kérjen Vlagyimir Putyintól az Ukrajnának nyújtott katonai segítségért.

(para)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program