SZÖRNYŰ: Megkínoztak és lefejeztek egy újságírót Mexikóban

Lefejeztek egy újságírót Mexikó keleti részén - közölte az El Mundo című helyi lap szerdán.

SZÖRNYŰ: Megkínoztak és lefejeztek egy újságírót Mexikóban
Fotó: Twitter - Aveefeniix

Az El Mundo szerint Julio Valdivia, az újság bűnügyi tudósítója egy "gyáva gyilkosság" áldozatává vált. Sajtóértesülések szerint Valdivia néhány hónapja fenyegetéseket kapott.

Az újságíró lefejezett holttestét és motorját vasúti sínek mellett találták meg a Mexikóvárostól 300 kilométerre délkeletre található Motzorongo településen. A lap egyik névtelenséget kérő munkatársa szerint a 44 éves Valdivia halálával kapcsolatban először vasúti balesetre gyanakodtak, később azonban kiderült, hogy megkínozták őt.

Az ügyészség nyomozást indított. Mexikó a világ egyik legveszélyesebb országa a sajtóban dolgozók számára. A 2000-es év óta több mint száz újságírót gyilkoltak meg az államban: tavaly tízet, idén pedig már legalább négyen vesztették életüket erőszakos cselekmény következtében.


MTI