Szörnyű vége lett a lánykéréssel egybekötött tóparti grillezésnek, súlyos sérülésekkel szállították kórházba a fiatal nőt

Vizsgálati fogságba helyeztek egy férfit, aki brutálisan összeverte barátnőjét nem sokkal azután, hogy megkérte a kezét – írja a noviny.sk.

Szörnyű vége lett a lánykéréssel egybekötött tóparti grillezésnek, súlyos sérülésekkel szállították kórházba a fiatal nőt
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

Az eset Lednické Rovne (Púchovi járás) községben történt. A Noviny.sk szerint a 28 éves Ján egy tóparti grillezés során megkérte barátnője kezét, de miután a meghívott vendégek, barátok távoztak, agresszíven kezdett viselkedni.

Katarína Kuzmová rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a páros vitatkozni kezdett, aminek az lett a vége, hogy a részeg férfi rátámadt a nőre – a földre lökte, majd elkezdte ütlegelni és rugdosni, ezzel súlyos sérüléseket okozva neki. A támadó ezt követően sorsára hagyta magatehetetlen jegyesét, de nem sokkal később két vendég visszatért, így ők hívták a mentőket és a rendőröket. A nőt kórházba szállították, ahol azonnal meg is műtötték.

Jánt őrizetbe vették, szervezetében 1,25 ezrelék alkoholt állapítottak meg. Mint kiderült, a férfit novemberben feltételes szabadságvesztésre ítélték, amiért megtámadta volt feleségét. Mostani tettéért a bíróság vizsgálati fogságba küldte. Mivel feltételesen volt szabadlábon, tettéért 10 és fél éves szabadságvesztés fenyegeti.


(noviny.sk)