Szoros az együttműködés a hodosi szervezetek között

2018. február 4. - 10:11 | Régió

Évek óta szorosan összefonódik a hodosi szervezetek munkája, különösképpen „A Megmaradásunkért” polgári társulás és a Csemadok helyi szervezeteé. S mivel tevékenységeik így összekapcsolódnak, évzáró gyűlésüket is közösen tartották.

Szoros az együttműködés a hodosi szervezetek között
Csepi György „A Megmaradásunkért” PT elnöke megtartja beszámolóját (A szerző felvételei)

Az összejövetel elején „A Megmaradásunkért” PT kultúrcsoportjának két tagja, Nagy Noémi és Antal Ottó léptek a színpadra, hogy egy rövid kultúrműsorral szórakoztassák a megjelenteket. A fellépés után a polgári társulás elnöke, Csepi György számolt be a tavalyi év tevékenységeiről. „A polgári társulás megalakulásakor, közel hét évvel ezelőtt, a magyarság megőrzését tűzte ki feladatául. Az elején a 6-8 tagú csoportot az elmúlt esztendők alatt sikerült 25-tagúra feltornázni” — hangsúlyozta, majd felsorolta a tavalyi év fellépéseit. A 2017-es évben a kultúrcsoport 35 helyszínen adott műsort, s nem csak itthon, de külföldön is, úgy Magyarországon, mint Romániában, vagy Szlovéniában. Utazásaikat, technikai fejlődésüket és felszerelésüket nagyban támogatta a helyi önkormányzat, a Bethlen Gábor Alap, Nagyszombat megye és a Szlovák Kormány Kormányhivatala.

Csepi a tavalyi évről készült beszámolója után felsorolta, milyen fellépésekre kaptak meghívást a 2018-as évre. „Már most tudjuk, hogy a március 15-i műsorunkkal 8 helyre megyünk fellépni, illetve az is biztos, hogy a horvátországi Fiumeban (Rijeka) június 30-án megrendezésre kerülő az első világháború befejezésének 100. évfordulójára szervezett ünnepségen is színpadra állunk” — hangsúlyozta a PT elnöke.


Nagy Noémi Ás Antal Ottó fellépése

Ezután Győri Béla, a Csemadok helyi szervezetének elnöke vette át a szót, aki elmondta, hogy szinte minden megmozdulást, kulturális tevékenységet „A Megmaradásunkért” polgári társulással közösen szerveznek. A tevékenységeik közül kiemelte az évek óta minden farsang végén megszervezésre kerülő Dőrejárást, illetve a tavaly októberben a községben szervezett Országos Citeratalálkozót és Patócs Lajos szobrának felavatását. Itt kiemelte, hogy az idén októberben sorra kerülő Országos Citeratalálkozó 20. évfolyamát szintén Hodosban szervezik. Ezen kívül idén első ízben kerül sor Nótaest megrendezésére a község kultúrházában április 27-én.

A Csemadok vezetőségét Sátor Zoltán járási Csemadok-elnök és Lázok Attila járási titkár képviselte.

(dor)