Szorul a hurok a kočneres bírónő nyaka körül, talált valamit a minisztérium
Az igazságügyi minisztérium belső ellenőrzési osztályának megérte tüzetesen átnézni annak a bírónőnek az ügyével kapcsolatos iratokat, aki 2018-ban helyt adott Marian Kočner keresetének és rábólintott az akkor szóban forgó 8,3 millió euró értékű váltók kifizetésére. Most gyanús részletekre bukkantak a szaktárcánál.

Zuzana Maruniaková bírónő döntéséről két éve mi is beszámoltunk. A Pozsonyi V. Járásbíróság alkalmazottja akkor Kočner javára döntött a markízás váltók kérdésében. Eszerint Pavol Ruskónak - még a Markíza társtulajdonosaként és igazgatójaként állítólag elkötelezte magát, ezért - vissza kellett volna fizetnie több millió euró értékben kiállított váltókat. A bíróság döntése alapján még a 6%-os kamatot is felszámoltak Ruskónak. Ez a határozat akkor nem lett jogerős, ettől még erős volt a gyanú, hogy a bírónő Kočner utasításai szerint járt el.
Most a minisztérium megvizsgálta a Maruniakovával kapcsolatos iratokat és a gyanús részeket tartalmazó dokumentumokat megküldte a rendőrségnek.
Milan Lučanský rendőrfőkapitány türelemre int, ami Daniel Lipšic ügyvéd, a Markízát is védő jogász szerint teljesen érthetetlen hozzáállás.
Korábban már Lucia Žitňanská miniszter is elrendelte az ügyirat átvizsgálását, de akkor nem találtak semmi kivetnivalót. Most Gál Gábor utasítására ismét elvégezték a munkát, és nagyobb sikerrel jártak, találtak rendellenességeket.
A rendőrség még nem vádolta meg az érintett bírót, pedig a mobiltelefonját már tavaly augusztusban elkobozta a hatóság. Lučanský most azt mondja, legyünk türelemmel, a korrupcióval és hivatali visszaéléssel gyanúsított bírókkal kapcsolatos - Hmla (Köd) névre keresztelt - munkacsoport dolgozik az ügyön.
(tasr)