Szövetség: Egyre több terhet ró a kormányzat az önkormányzatokra, de pénzt nem ad hozzá

2022. február 1. - 17:11 | Belföld

A Heger-kormány több olyan intézkedést is hozott a közelmúltban, amely kedvez ugyan a lakosságnak, de a megvalósítás költségeit az önkormányzatokra hárítja. A Szövetség képviselői szerint a magas infláció és az energiaárak elszabadulása különben is olyan terheket ró az önkormányzatokra, amelyeket nem fognak elbírni. Szerdán a Szlovákiai Városok és Községek Társulása is a kormányhivatal előtt tiltakozik. 

Szövetség: Egyre több terhet ró a kormányzat az önkormányzatokra, de pénzt nem ad hozzá
Mózes Szabolcs és Forró Krisztián (Fotó: Paraméter)

„A központi kormányzat csak magával törődik, csak magával foglalkozik” – jelentette ki Forró Krisztián, a Szövetség elnöke a párt önkormányzati szakértőinek megbeszélése után. Az egyik ilyen teher például, hogy az önkormányzatnak havonta 200 eurót kell fizetnie a nyugdíjasotthonnak minden olyan lakosa után, akik az adott nyugdíjasotthonban él. Forró szerint nem arról van szó, hogy az önkkormányzat sajnálná ezt a támogatást a lakosától.

„Az emberek megérdemlik ezt a támogatást, de ehhez az államnak biztosítania kellene a forrásokat, és ezt nem tette meg” – jelentette ki Forró.

Ugyancsak komoly problémát okoz, hogy 3 százalékos béremelést kell végrehajtaniuk az önkormányzatoknak az alkalmazottaik esetében, és egyszeri 350 eurós támogatás is jár majd. „Az emberek megérdemlik a béremelést, viszont a szükséges forrásokat ehhez sem biztosította az állam” – mondta Forró.

Mózes: elveszik az építési jogköröket

Mózes Szabolcs alelnök (Összefogás platform) szerint komoly problémát okoz majd az is, ha a parlament váltzatlanul fogadja el az építési törvényt, amely a kedden kezdődött ülésén szerepel.

„A törvény elvonná az önkorámányzatok hatáskörét az építési területen, és ezt egy központi építési hivatalra ruházná” – kifogásolta a jogszabályt Mózes.

Szerinte ezzel nemcsak az önkormányzat, hanem a teleülések lakossága is sokat veszít, mivel nem lesz közvetlen beleszólásuk abba, hogy mi épülhet a településükön. A tervezetet Štefan Holý (Sme rodina) miniszterelnök-helyettes készítette elő, a célja az, hogy felgyorsítsa a bérlakások építését az országban.

A kormány nem tartja partnernek az önkormányzatokat

A kormány hozzáállásával a Szlovákiai Városok és Községek Társulása (ZMOS) sem elégedett, ezért holnapra (szerda) tiltakozóakciót tartanak Pozsonyban, a kormányhivatal előtt. „A városokat és a falvakat már hosszú ideje ignorálja a kormányzat a törvények előkészítése során – indokolja a ZMOS a szerdai akciót. –

Nincs érdemi kommunikáció az állam és az önkormányzatok között, az állam rácsukta az ajtót a városokra és a falvakra.”

Ugyanazt kifogásolják, mint a Szövetség: kormány a véleményüket nem veszi figyelembe, egyre több feladatot ruház rájuk, de pénzt nem ad hozzá.

- lpj -