Az MKP egyelőre nem akarja megszüntetni a platformokat.
Az MKP egyelőre nem akarja megszüntetni a platformokat.
A Híd és az MKP Gyimesi György képviselő-jelöltségén nem tudott megegyezni.
Az első helyre a pártelnököt, Forró Krisztiánt jelölik.
A Szövetség elnökét az alapszabály betartására szólította fel a Híd Platform.
A Fiorentina 1-1-es döntetlent játszott az AS Roma vendégeként.
A DAC a korai emberhátrány miatt nem akart kockáztatni.
A Girona 4-2-re győzött a címvédő Barcelona vendégeként.
A sárga-kékek a 21. perctől emberhátrányban játszottak.
Kísértetiesen ismerősen indult a mérkőzés.
A forgószél a legsúlyosabb károkat Tennessee államban okozta.
Az új kormánnyal újabb cigarettadrágulási hullám jön, valószínűleg kettő is.
A hegyi és a légi mentők is talpon voltak vasárnap.
A téli időszak a légúti betegségek gyors terjedését is magával hozza.
A kieső helyen álló hazai csapat az első játékrész hosszabbításában szerzett vezetést.
A tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését XVI. Károly Gusztáv adta át.
Az időjósok hétvégére havazást jeleznek előre, elsősorban Szlovákia nyugati felében.