Szövetség: legalább átlagosan napi négy óra adásidőt kapjanak a nemzeti kisebbségek!

2021. október 20. - 16:25 | Belföld

Elkészítette és benyújtotta a Szövetség a módosítási javaslatát a médiatörvényhez. Ebben a kulturális minisztérium napi egy órában – évi 360-ban – határozná meg a minimális televíziós műsoridőt a kisebbségek számára, a Szövetség szerint azonban minimálisan 4 órára lenne szükség. Gyimesi György (OĽaNO) szerint azonban a napi egy is elég, mert több mint a jelenlegi. Emellett szinte Rigó Konrád egy „háromszor bukott, dilettáns politikus”.

Szövetség: legalább átlagosan napi négy óra adásidőt kapjanak a nemzeti kisebbségek!
Fotó: Cséfalvay Á. András

A kulturális minisztérium által javasolt időtartam négyszeresében határozná meg a Szövetség a minimális tévés műsoridőt a szlovák közszolgálati televízióban (RTVS). A szaktárca éves szinten 360 órában határozná meg a nemzetiségi műsorok minimális időtartamát, és egyben megszüntetné azt a jelenlegi szabályozást, amely a számarányuknak megfelelő időtartamot ír elő.

A Szövetség szerint ez nagyon kevés, ezért véleményezték a jogszabályt, amelyre fél nap alatt sikerült összegyűjteni több mint 1000 aláírást. Mózes Szabolcs alelnök szerint ilyen törvényt nem szabad elfogadni.

„A kulturális minisztériuum sunyi módon, egy salátatörvénybe csomagolva jelentősen csökkentené a magyar adások műsoridejének hosszát” - magyarázta Mózes, a Szövetség szakmai alelnöke.

Szerinte a kisebbségi nyelvű műsorok arányát nem csökkenteni, hanem növelni kellene a jövőben.

„A javaslatunk legfontosabb eleme, hogy nem szeretnénk, hogy megváltozna a jelenlegi szabályozás, amely a nemzetiségek számarányának megfelelő műsoridőt ír elő – magyarázta a javaslatuk lényegét Rigó Konrád, a Szövetség Híd platformjának vezetője, korábbi kulturális államtitkár. – Nem akarjuk, hogy az RTVS menedzsmentje határozza meg az adásidőt.”

Azt azonban nem ellenzik, hogy a törvény megszabjon egyfajta minimális műsoridőt, de az évi 360 órát nagyon alacsonynak tartják. „Ez kevesebb, mint napi egy órát garantálna, ezt teljesen méltánytalannak tartjuk, ezt még csak garanciámnak sem merném nevezni” – mondta a Paraméternek Rigó. Szerintük a minimális adásidőnek ennek legalább a négyszeresének kellene lennie.

„Az összes nemzeti kisebbségre vonatkozóan átlagosan napi négy óra műsoridőt tartanánk megfelelőnek” – mondta Rigó.

Fokozatos emelés

A műsoridő beállítását a minimális szintre fokozatosan képzelik el. „A négy órához is fokozatosan jutna el a tévé, az első ében 1,5, a másodikban 2,5, a harmadikban 3,5 óra napi minimális műsoridőt írnánk elő” – magyarázta a Híd-platform elnöke.

Rigó szerint nem elég előírni a minimális műsoridőt, pénzt is kell adni a megvalósításhoz, de ezt nem a törvényben szabályoznák.

„Az állam minden évben szerződés alapján kiegészíti az RTVS költségvetését, ebben a szerződésben lehetne szabályozni a kisebbségi műsorokra adott garantált összeget” – magyarázta a volt államtitkár.

Rigó úgy véli, hogy az is egy megoldás lehetne, hogy ha azt szabnák meg az RTVS-nek, hogy a költségvetésének bizonyos százalékát nemzetiségi műsorok készítésére és sugárzására fordítsa. „A minimális sugárzási idő mellé egy minimális pénzügyi keretet is rendelni kell. Amíg nincs garantált pénz, addig nem tudjuk megoldani ezt a problémát” – mondja Rigó.

Gyimesi: Rigó egyháromszor bukott politikus

Gyimesi György (OĽaNO) megvédte a kulturális miniszter javaslatát, és egyben élesen támadta Rigó Konrádot, a Szövetség szakpolitikusát. Gyimesi szerint a nemzetiségi adás időtartama 2016 és 2019 között évi 189 és 233 óra között mozgott, ezért a minisztérium által javasolt 360 órát elfogadhatónak tartja. „Kérdezem én, hol van itt a csökkentés?” – teszi fel a kérdést Rigónak Gyimesi. Szerinte ugyanis a volt államtitkárnak tudnia kellene, hogy milyen a jelenlegi helyzet.

„Ez két dolgot jelenthet: vagy Rigó Konrád, mint háromszor bukott, dilettáns politikus nem tudja, hogy miről beszél, ha viszont tudja, akkor azt csak azért teszi, hogy saját magát mutogassa” – mondta Facebook-videójában Gyimesi.

Gyimesi György (Fotó: Barak Dávid)

Rigó nem akart reagálni a személyét ért támadásra, de a törvényre vonatkozóan szerinte Gyimesi hazudik. „A képviselő valótlanságot állít. A baj az, hogy a minisztérium eltörölné a létszámarányos műsoridőt és rendkívül alacsonyan határozná meg a minimális adásidőt” – magyarázta Gyimesi csúsztatását Rigó. Gyimesi ugyanis éppen azt hallgatja el, hogy a jelenlegi gyakorlat nem a mostani törvényi előírásnak megfelelően alakul, és a kulturális minisztérium éppen ezt, a viszonylag nagyvonalú szabályozást alakítaná át.

- lpj -