A Szövetség a stabilitást szeretné képviselni a leendő kormányon belül
A magyar politikai pártok mindig is stabilitást jelentettek a kormányon belül, a Szövetség ezt az utat szeretné folytatni, fejleszteni.

A Szövetség képviselői ezt a Kassa megyét érintő választási programjuk ismertetése keretében közölték.
„Azok a politikusok, akik a magyar közösség képviselői nélkül kerültek a központi kormányzatba, mindig megfeledkeztek erről a térségről, soha nem volt számukra prioritás”
– mondta Forró Krisztián, a Szövetség elnöke.
A gyorsforgalmi utak, autópályák kilométereinek számával, a munkanélküliséggel vagy a szennyvíz- és ivóvízhálózattal érvelt. Szerinte Kassa megyében hiányoznak a beruházások és az infrastruktúra, így az ottmaradásra való motiváció is.
"Ez a rész mindig feledésbe merül, és ezen szeretnénk változtatni. Készen állunk rá. Jó programunk, képviselőink és megyei szinten elért eredményeink vannak"
– tette hozzá.
Állítása szerint ha a szlovákiai magyaroknak jó, akkor a szlovákoknak, romáknak, ruszinoknak és más nemzetiségűeknek is jó lesz.
„Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy szeptember 30-tól a közösségnek és térségeinknek legyen képviselete a parlamentben”
– tette hozzá.
Ján Ivanecký, a Szövetség tagja szerint kérdéses, hogy helyes döntés volt-e a kormányzati ösztönzés a Volvo autógyártó cégnek a tervezett Valaliky ipari parkba történő beruházása kapcsán.
"Körülbelül 20 ezer eurót fektetett be a szlovák kormány egy állásra. Korábban is előfordult már, hogy az autógyártó cégeknek ukránokat, bolgárokat vagy románokat kellett felvenniük a képzett munkaerő hiánya miatt. Meggyőződésünk, hogy a kis- és középvállalkozóknak kellene hasonló támogatást kapnia”
– magyarázta, hozzátéve, hogy új munkahelyek teremtésekor vagy fontos újítások bevezetésekor az államnak segítenie kell őket, illetve adókedvezménnyel, projekt-társfinanszírozással vagy kedvezményes hitellel támogatnia kell őket.
A párt képviselői szerint a program további kiemelt pontjai közé tartozik a turizmus fejlesztése, a nők helyzete és egészsége, valamint az önkormányzati projektek finanszírozása.
"Ahol fejletlen az infrastruktúra, oda nem megy a kivitelező. Ahol kiváló infrastrukturális feltételek vannak, ott viszont már nincs elegendő munkaerő. Ezen a területen meg kell szüntetni a nagy különbségeket, és biztosítani kell ehhez szükséges forrásokat. Nem engedhetjük meg eurómilliárdokat küldjenek vissza Brüsszelbe a fel nem használt forrásként”
– jelentette ki Furik Csaba.
TASR/para