A Szputnyik-dilemma
Miért is jó az, ha nem oltunk az Európai Gyógyszerügynökség által jóvá nem hagyott vakcinával?
A vakcináknak nincs nemzetiségük. Sőt, etnikumuk sincs, általában több nemzetiségű, több nemű, hajszínű stb. csoportok dolgoznak egy-egy vagy több országban a kifejlesztésükön. Orosznak azért nevezzük a Szputnyikot – ó, mily csodás, szovjetesen hagyományos, hetvenes-nyolcvanas éveket idéző, mindenekfelett fantáziadús elnevezés! –, mert abban az országban született, valószínűleg műholdfogyatkozás idején.
A vakcina nem azért jó vagy nem jó, mert orosz, vagy német, vagy besenyő.
Az orosz nemzet tudósai hatalmas koponyák, óriási tudással és ilyen esetben feltételezhetően a szokásosnál kicsit nagyobb kutatási pénzalappal rendelkez(het)nek, s mint bármely más nemzet vagy ország tudósai képesek kifejleszteni hatékony és biztonságos gyógyszeripari termékeket.
Mi hát a baj a Szputnyikkal? Az is lehet, hogy semmi. De ezt nem tudhatjuk. Mindenesetre beszédes tény, hogy az Európai Gyógyszerügynökségnél kifejlesztői máig nem kérvényezték a jóváhagyását. Nem tekintik releváns autoritásnak az Ügynökséget, melyet az EU-ban mindenki annak tart? Ha nem, az már politika…
Egy vakcina tömegek számára biztosít megelőző jellegű védettséget. Tehát nem arról van szó, hogy már a halál küszöbén álló egyének esetében kellene kivételt tenni és eldönteni: 1. meghal-e az illető, 2. kap egy esélyt garanciák nélkül, kísérletképpen.
Oltásnál társadalmi léptékben mérhető kollektív immunitásra törekszünk olyan egyének tömegénél, akik az oltás időpontjában se nem betegek, sem közvetlen életveszélyben nincsenek. Alapvetően más szituáció ez, nem érdemes azon demagóg politikusokra hallgatni, akik ilyen összevetés alapján kiáltanak gyilkost.
Mi tehát a gond a Szputnyikkal? Nem tudjuk. Miért? Mert nem tudhatjuk. Miért nem tudhatjuk? Azért, mert nemzetközi autoritás nem vizsgálta (ezt megtehetné egy-egy ország saját kompetens szerve is, csak az drágább és hosszadalmasabb, valamint elsősorban egy ország jogrendjének felel meg…), tehát Oroszországnak kell hinnünk. Azaz az ország képviselőinek / politikusainak.
És itt van elásva a собака. Oroszország ugyanis – népei iránti minden elismerésünk és tiszteletünk ellenére – nem nevezhető megbízhatónak és szavahihetőnek. Ennek naponta adja tanúbizonyságát.
Igaz, attól még mondhat igazat és logikus, hogy ha a piacon érvényesülni akar a vakcinával az ország vagy az azt gyártó cég, akkor ne mérgezzen meg komplett populációkat, csakhogy láttunk mi már szovjet karón oroszországi varjút.
Mi, picit korosabbak, akik megéltük és személyesen kipróbáltuk gyárainkban a Szovjet piacra termelést a szocialista (vagyis szovjet szervezési import alapján vezérelt) metódussal, tudjuk, hogyan ment ezt a szociban. Képesek voltunk kiváló, örök időkre használható és a következő pillanatban totálisan selejt terméket is legurítani ugyanarról a „szalagról”, valamint skrupulusok nélkül elküldeni a megrendelőnek.
Nulla százalékig voltunk ugyanis motiváltak és majdnem nulla százalékban álltunk ellenőrzés alatt. Ha igen, akkor az kevésbé vonatkozott a minőségre, mint a félig létező munkabiztonságra, a nagyon is létező alkoholfogyasztásra és a pandémia méretű szoci lopásjárvány legalább részleges visszaszorítására (tudjuk, mindenkinek mindene volt, de senkisek sem hiányzott semmije a demagógnak szánt, de ironikusan ható mondás szerint).
Igen, bizonyára változott az az ország is, ám ezt csupán sejthetjük, ha naiv optimisták vagyunk, nem olvasunk, nem nézünk híreket stb. Nem garantálja senki. Ez a kulcsszó. Garancia. Ha az orosz minőségbiztosítási rendszerek egyetlen gyenge láncszemet hagynak, márpedig egy demokratikus ellensúlyokat és ellenőrző mechanizmusokat nélkülöző, az aktuális politikai hatalmat bíráló (értsd ellenőrző) egyéneket börtönbe vető korruptokrácia képes előállítani, ugyanakkor képtelen garantálni az európai normáknak megfelelő minőséget.
Már csak azért is, mert a lopásra és lefizetésre épül. Tehát ha valaki a vakcinából a kelleténél / lehetségesnél nagyobb hasznot húzna, akkor az oltott tömegekbe vagy kevesebb vagy rosszabb szérum jut.
Ráadásul Oroszország gyakorlati nemzetközi felelősségre vonása ugyancsak teljességgel lehetetlen, az erkölcsi megállapítások pedig mit sem segítenek majd rajtunk.
Helyesnek vélhető tehát, hogy a Szputnyikozásba politikai pozíciója gyengülésekor belekapaszkodó szlovák kormányfő koalícós partnere vétózta a jóvá nem hagyott anyag felhasználását.
Igen, a miniszterelnök a szokásos módon ma ismét gyilkost fog kiáltani, csakhogy a „nyugati”, valaki szavajárása szerint „brüsszeli” vakcinát, pontosabban minden eddig használt vakcinát is jóvá kellett hagyatni. Mindegyikre várni kellett, addig is emberek haltak meg. Bizonyára kevesebben, mintha egy ellenőrizetlen folyadékot adtunk volna be millióknak. Mert ez kb. ugyanolyan lutri, mint amikor piásbácsi meghúzza a garázsban talált felirat nélküli flaskát. Lehet, hogy kiváló szilvapályinka, meg az is lehet, hogy fagyálló.
A korrektség jegyében viszont illik tisztázni, ha a Szputnyik gyártója képes garantálni nem csupán a vakcina hatékonyságát és biztonságos voltát, a gyártási, raktározási és szállítási folyamatokat nem különben (nem árt ilyenkor az átláthatóság jegyében magára szabadítani a nemzetközi ellenőrzést – ezt hiányoljuk), akkor csupán a vakcinapiac (milyen szépen csengő szó) többi termékével szemben kell állnia a Szputnyiknak a sarat, azaz a minőségi és árversenyt. Nem a politikait.
