Szükség van önkormányzati bérlakásokra - állítja a polgármesterek többsége

2019. április 15. - 09:52 | Régió

A településvezetők többsége szerint szükség van önkormányzati lakásokra, és támogatni kell a bérlakásépítést – derül ki a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) felméréséből.

Szükség van önkormányzati bérlakásokra - állítja a polgármesterek többsége
Illusztráció

A társulás márciusban 412 településvezetőt kérdezett meg az ország több régiójából. „Több mint 80 százalékuk (83,9 %)igennel válaszolt arra a kérdésre, szükséges-e támogatni a bérlakásépítést, 46,6 százalékuk pedig meg van győződve róla, hogy kellenek ilyen lakások” – közölte Michal Kaliňák, a ZMOS szóvivője. „A megkérdezett polgármesterek mindössze fél százaléka véli úgy, hogy nincs szükség önkormányzati lakásokra” - tette hozzá a szóvivő.

A polgármesterek mintegy 40 százaléka mondta azt, hogy településükön van érdeklődés az önkormányzati lakások iránt, és van is várólistájuk. A válaszadók 29 százaléka szerint nincs igény bérlakásokra, 12 százalék nem tudott válaszolni, és körülbelül ugyanennyi polgármester ismerte el, hogy nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. A felmérésből kiderül, hogy a megkérdezett településvezetők mintegy fele úgy véli, azért alacsony a bérlakásépítés támogatottsága, mert a lakosság a magántulajdont részesíti előnyben, másik okként pedig azt hozták fel, hogy az önkormányzati lakások bérleti szerződése meghatározott időre szól.

A felmérés eredménye a ZMOS a települések korszerűsítésére irányuló további munkájának alapjául szolgál, amelyet európai támogatásból valósít meg a társulás.

(TASR)