Az orvosok már a szülés előtt is számoltak vele, hogy nagyobb baba érkezik majd.
Az orvosok már a szülés előtt is számoltak vele, hogy nagyobb baba érkezik majd.
Négyes ikrek is születtek tavalyelőtt.
A Bors szerint csütörtökön életet adott harmadik gyermekének Kulcsár Edina.
Szörnyű szerencsétlenség történt egy szülés során.
Tavaly októberben derült ki, hogy Hilary Swank 48 évesen ikreket vár.
Jelenleg az első, a második és a harmadik gyerek születésekor kapnak 829 eurós támogatást.
Az örömhírt a közösségi oldalán tudatta rajongóival.
A lány nem sokkal a szülés után rosszul lett, ezért mentőt hívtak hozzá.
Felelőtlen tette miatt a nő akár börtönbe is kerülhet.
A KDH Matúš Šutaj Eštok leváltására szavazott.
Korábban Alex Ferguson és Arséne Wenger lépte is át a százmeccses határt.
Viszont nem feltétlenül kell lógatnia az orrát.
A fiatal énekesnő nagyon furcsa fotósorozatot tett közzé az Instagramon.
Szerdán a jelenlevő 136 képviselőből csak 61-en szavaztak a leváltására.
A tisztújító Országos Kongresszuson Forrót javasolják köztársaságielnök-jelöltnek.
Egy héttel ezelőtt jelentették eltűnését.
A kertjét gondozta, amikor látta, hogy a kutyájának nem csak egy, hanem kettő arca van.
A gyanúsítottak közt van továbbá két nagymegyeri férfi is, köztük egy bizonyos K. Tibor.
Szép kis összegek csábítják az embereket.
Az ellenzék első bizalmatlansági indítványa elbukott.
Érdemes felkészülni az előttünk álló időjárásra.