Szülési traumákat, eddig titokban tartott történeteket boncolgattak Dunaszerdahelyen
A Mert nőnek lenni jó Polgári Társulás jóvoltából a szülésről, s az azzal járó lehetséges traumáról szóló beszélgetőestre került sor pénteken. A dunaszerdahelyi Buena Coffee House megtelt érdeklődőkkel, akik mind figyelemmel hallgatták az előadók történeteit és eszmecseréjét.
Erről, a könnyűnek nem nevezhető témáról Kulcsár Gabriella szülésznő, szülésfelkészítő tanfolyamok oktatója, Gasparík Krisztina (Maja) énekesnő, televíziós és rádiós műsorvezető, Nógell Ürögi Klára pszichológus, valamint Czucz Éva pedagógus fejtette ki véleményét.
Kulcsár Gabriella elmondta, a statisztikai adatok szerint, Dunaszerdahelyen a születések száma havi 60-80 körüli. Ezzel szemben az általa tartott szülésfelkészítő órákra húsz héten keresztül húsz kismama jár. Így e két adatból levonta a következtetést, mely szerint kevés kismama készül fel ilyen módon a szülésre. Gabriella meggyőződése, hogy fel lehet készülni, ezt támasztják alá a kórházi szakemberektől érkező visszajelzések is.
„A szülésznők, orvosok és nővérkék észreveszik, ha egy várandós hölgy úgy érkezik hozzájuk a nagy pillanatban, hogy arra előtte tudatosan, szakember segítségével készült”
- húzta alá, majd azzal folytatta, a terhesség 16. hetétől ajánlott felkészítésre járni. Ennek első szakasza gyakorlati rész, mely során tornáznak, ezzel felkészítve a szüléshez szükséges izmokat a feladatukra. Ezt lélegzés- és nyomásgyakorlás követi, majd pedig megismerkednek az elméleti tudnivalókkal.
Nógell Ürögi Klára - a mikrofonnál
A zökkenőmentes szülés lezajlásához Nógell Ürögi Klára rendkívül fontosnak tartja a lelki felkészülést. Kifejtette, a szülés a várandósság végét jelenti, ezáltal egyfajta gyászként is felfogható.
„Fontosnak tartom, hogy erre felkészüljünk. Nekem sokat segített, hogy lelkileg felkészítettem magam erre a búcsúzásra. Mindenki maga dönti el, hogy érdemes-e beszélgetni a pocaklakóval, jómagam a kisfiamnak is elmondtam, hogy ez nem az ő hibája, az élet természetes folyamata, hogy kilenc hónap után úgymond elbúcsúzik a pocakomtól”
- tette hozzá. A pszichológus továbbá kiemelte, a felkészüléshez hozzátartozik a vizualizáció, a szülés folyamatának elképzelése is.
Gasparík Krisztina
Gasparík Krisztina otthon, önerőből igyekezett a lehető legjobban felkészülni kisfia világra hozására. Leginkább az apás szülés gondolata foglalkoztatta őt és férjét egyaránt. Majd jött egy csavar a történetükben, amely máshová helyezte a hangsúlyt. „Vércsoport-összeférhetetlenséggel küzdöttünk. Az orvosom végig biztatott, hogy minden rendben lesz. Január 29-re voltam kiírva, ennek ellenére decemberben már bepakoltam azokat a dolgokat, melyekre a kórházban majd szükségem lehet.
Attól kezdve, hogy a nővérkétől kaptam egy telefonhívást, amely során szinte csak félinformációt kaptam, folyamatosan sírtam. Mondhatni a traumatikus élmény már ekkor elkezdődött, hiszen nem tudtam, hogy mi a baj igazából, vagy hogy mi fog történni velünk. Majd öt héttel az időpontom előtt kaptam egy hívást, miszerint még aznap be kell feküdnöm a kórházba”
- mesélte el a fiatal anyuka.
Végül az újvári kórházban, császármetszéssel jött a világra kisfia. Elmondása szerint az egész odavezető utat végigzokogta. Az ottani környezet nagyon steril és idegen volt számára. Senkit nem ismert, máig nem tudja, ki segítette a világra gyermekét. Bár a környezete felé azt sugallta, minden rendben van, belül aggódott, nem tudta, mi fog történni vele és kisfiával. A lelket férje jelenléte tartotta benne, akitől egy óriási ajtó választotta el, telefonos üzenetekben tartották a kapcsolatot.
Czucz Éva
Czucz Éva férje a várandósság első pillanatától kezdve tudta, mindenképpen jelen szeretne lenni gyermekük megszületésénél. Feleségére végig gondosan odafigyelt, segítette, amiben csak tudta. Éva ragaszkodott ahhoz, hogy 22-én szeretne szülni, ettől az sem riasztotta vissza, hogy ez a dátum a 43. hétre jött ki.
„Végül kihúztam 22-éig. Aznap délután kettő órakor elfolyt a magzatvizem. Bementünk a kórházba, de még nem voltak fájásaim. A kivizsgálások után közölték velem, hogy ebből még nem lesz szülés. Másnap reggel jöttek a fájások. A dolog trauma része nálam itt kezdődött el. 4100 grammal jött világra a kisfiam. Olyan fájdalmaim voltak, hogy mozdulni sem bírtam. Volt egy képszakadás, amiről nem is tudtam. A férjem volt az, aki addig figyelt a kicsire, kézben tartotta, fürdette.”
Éva számára nagyon nehéz volt feldolgozni, hogy az apuka hamarabb látta gyermeküket, hamarabb tarthatta a kezében, mint ő maga. Mindez másfél évükre nyomta rá a bélyegét. Fájdalmai nem szűntek, négy hónapon keresztül folyamatos segítségre szorult, nem tudta egyedül ellátni a babát. Óriási trauma volt ez a számára, tehetetlennek érezte magát. „Ha nincs mellettem a férjem, nem biztos, hogy ebből kilábalok”- szögezte le.
Kulcsár Gabriella, szülésznő
Gabriella mint szülésznő az anyukák által említett személytelen, steril környezetre reagálva elmondta, sajnos a megfelelő körülmények hiányával nem tudnak mit kezdeni. Nincs elegendő szakember, így sok feladat hárul az ott lévőkre. Bevallotta, megesett már, hogy neki sem volt jó napja, de ha esetleg egy nővérke, vagy szülésznő nem simogatja az anyuka vállát, az nem szándékos gonoszságból ered, csupán a teendőik sokasága nem engedi ezt meg.
Bartalos Tóth Iveta, az est egyik házigazdája kifejtette véleményét, miszerint fontosnak tartaná a szülés során résztvevő szakemberek kiegészülését pszichológussal, vagy szociális munkással, akik támaszt, biztonságot nyújtanak az anyukáknak. Akiknek van ideje arra, hogy adott esetben ott álljanak a vajúdó nő mellett, s megnyugtassák, minden rendben van.
A biztonság alapvető dolog az ember számára, így a kismamának egyaránt, szólt hozzá a pszichológus, Klára.
„A társadalmunkban a szüléshez leginkább a félelem szó kapcsolódik. Az akkor történtek valóban traumatikus élménnyé alakulhatnak. Ahhoz, hogy egy nő képes legyen megszülni gyermekét, nyugalomra, ellazult állapotra van szüksége. A záróizmokat ugyanis a tudatalatti is irányítja. Így fontos egy biztonsági ember jelenléte, legyen az adott esetben egy bába, vagy az apuka.”
Maja véleménye szerint a szülés sajnos nem az anyukáról szól. Ő maga higgadt és kedves tudott maradni, így a nővérkék viszonozták ezt. Hangsúlyozta, a szakembereket szintén megérti, hiszen ők is elfáradnak, mégis problémának véli, hogy szinte sorozatmunka folyik a szülőszobákon, sok esetben minden empátia nélkül. Az anyukák mind egyetértettek abban, hogy a feszültséget és a gondot legtöbbször a kommunikáció hiánya okozza. Többen panaszkodtak arra, hogy a kellő időben nem kapták meg a megfelelő információkat.
Klára szerint a legfontosabb a trauma megelőzése lenne, melynek titkát a megfelelő információáramlásban, a biztonságérzet meglétében látja. Amennyiben mégis traumatikus élmény marad az anyukában a szülés, kiemelten fontosnak tartja a család támogatását, ítélkezés nélküli érdeklődését. Az édesanyának pedig nem szabad magába fojtania a fájdalmát és bánatát. A feldolgozás folyamata egyéni, mindenkiben máshogyan, változó idő alatt zajlik le.
A klubesten a házigazdák egyikének, Mészáros Krisztinának történeteit is megismerhettük, akinek első gyermeke születése problémamentesen zajlott, ugyanakkor második babája életre hozásánál nehézségek jelentkeztek, így Krisztina pozitív és negatív élményt egyaránt a magáénak tudhat. Kérdésünkre elmondta, a témára már egy éve készülnek Ivetával.
„A saját szülési traumám feldolgozásához körülbelül egy évre volt szükségem. Szerettünk volna ezen az esten általánosságban, de mégis pontos leírást adni arról, mivel járhat az, ha valaki nincs kellőképp felkészülve, vagy nem a megfelelő emberek kezébe kerül. Nagyon örülök neki, hogy olyan beszélgetőpartnereket sikerült bevonzanunk, akik merőben különböznek egymástól. A klubestjeink lényege, hogy a különböző véleményekből egységet kovácsoljunk”
- mondta. Céljuk felhívni a figyelmet arra, hogy a rossz mögött sok esetben pozitív kimenetel áll. Így a szülési trauma után vagy beérik az ember és elindul egy önismereti úton, vagy benne marad az áldozati pozícióban, mely hosszútávon megbélyegzi őt. Hangsúlyozta, fontos, hogy minderről beszéljünk.
Molnár Andrea
A klubest résztvevői között voltak első babájukat váró kismamák, köztük Ranostaj Júlia, aki elárulta portálunknak, a kíváncsiság hozta őt az estre. A hallottak elgondolkodtatták, kicsit meghökkentő volt számára hallani a történeteket, azonban nem riasztották el a szüléstől. Babáját március végére várja, tervei szerint természetes úton hozza majd a világra.
Molnár Andrea kétgyermekes anyukaként látogatta meg az eseményt. Áprilisra várja ugyanis harmadik csemetéjét.
„Az első két babám születése teljesen pozitív élményt hagyott bennem, de most nyolc év után kicsit félek, hogy mi lesz. Szerettem volna felkészülni a negatív oldalra, s megbizonyosodni arról, hogy a negatív történések után van boldogság. Ez az est számomra erőt adott ahhoz, hogy reálisabban készülhessek fel a szülésre.”
Varga Alexandra
Egy fiatal, 22 éves lány is ott ült a jelenlévők közt, aki harmadik éves pszichológushallgató. Varga Alexandra szakdolgozatában a szülést dolgozza fel. Annak megélését, átélését taglalja. Ez volt az egyik oka, hogy végighallgatta a hölgyeket. Elmondása szerint sok információval gazdagodott. „A szakdolgozatom sikeres megírásán túl, úgy gondolom, majd a pszichológusi munkámat is nagyban segítheti, ha minél több történetet megismerek. Hiszen nem elég tudatában lenni az elméletnek, nagyon fontos a gyakorlat” - tette hozzá Alexandra, aki elmondta, jelenleg még nem áll készen az anyaságra, de vallja, felkészülni akkor is jó dolog.
Őszinte, nyílt beszélgetést hallhattunk, a megjelent anyukák félelem nélkül meséltek történetükről. A kissé negatív téma ellenére jó hangulatban telt az este.
(SzC)
