Szupertitkos a koalíciós szerződés, a partnerek meg hallgatnak, mint a csuka

A koalíciós szerződésből például kiderülhetne, hogy konfliktushelyzetben hogyan viselkednek majd a pártok. Na, ezt nem kötik az orrunkra.

Szupertitkos a koalíciós szerződés, a partnerek meg hallgatnak, mint a csuka
Fotó: TASR

Hogy milyen alapokon áll a koalíciós "tákolmány", az a szerződés sorai közt rejlik. Semmi nem írja elő, hogy ezt nyilvánosságra kellene hozni, arról pedig, hogy milyen háttéregyezségeket tartalmaz, egyelőre senki nem nyilatkozik. A SME érdeklődésére mind a négy partner, a Smer, az SNS, a Híd és a Sieť sem reagált.

Grigorij Mesežnikov politológus szerint ugyan nem kötelező közzétenni, de ha hallgatnak róla, akkor az azt a benyomást keltheti, hogy van mit titkolniuk.

"Ez elsősorban a jobbközép pártoknak árthat, mivel az átláthatatlanság az ő alapelveik részét képezi"

- vélekedett.

Matej Kováč, a Híd szóvivője azonban úgy nyilatkozott, hogy a koalíció működése az azt alkotó pártok belső ügye. Oké.

Mire jó ez a papiros?

A Radičová-kormány idején a koalíciós szerződésben leszögezték például azt, hogy komoly dolgokban vagy a koalíció valamely tagjának szándékával szembemenve nem paktálnak le az ellenzékkel csak azért, hogy keresztülvigyenek valamit.

"Ha a pártok hosszú távon is szeretnének együttműködni, akkor rendelkezniük kell egy mechanizmussal a kialakuló konfliktusok esetére.

Hogy miként viselkedjenek, ha nincs egyetértés valamiben" - nyilatkozta a SME-nek Marek Rybář politikai szakértő.

Éppen a koalíciós szerződés felrúgására panaszkodott a Radičová-kormány megbuktatása után Richard Sulík (SaS). Abba ugyanis belefoglalták, hogy ha egy, a kormányprogramon kívül eső témában fogadnak el intézkedést, akkor azzal minden koalíciós pártnak egyet kell értenie. Nos, ilyen volt az eurómentőcsomag, ami a vesztüket jelentette.

A pártok közti konfliktusok megoldására hivatott a Koalíciós Tanács. A Radičová-kormány idején rendszeresen üléseztek, amit Robert Fico azért szívatott, mert a HZDS-szel és az SNS-szel való kormányzása idején csak ritkán. A koalícióban akkor is legizmosabb Fico ezt azzal indokolta, hogy a Koalíciós Tanács mint szerv nem emelkedhet a kormány vagy a parlament fölé.

Mesežnikov viszont úgy látja, hogy a KT súlyának kétségbe vonása ostobaság, mivel az olyan, mintha Fico azt ekézné, hogy a Smer elnöksége megtárgyal egy témát, mielőtt a párt szavazna róla.

Rybář szerint jelen pillanatban nehéz megjósolni, hogy milyen lesz a négypárti koalíció együttműködése, ugyanis kormánypozícióban jelenleg négyük vezetője közül kizárólag Robert Fico áll, míg ketten, Andrej Danko (SNS) és Bugár Béla (Híd) a parlament vezetésében foglalnak helyet, Radoslav Procházka (Sieť) pedig sehol sincs.

"Mindez információs asszimmetriát hoz létre, mivel három kormánypárt vezetője nem férhet hozzá bizonyos hivatalos dokumentumokhoz"

- húzta alá.

Éppen emiatt lenne szerinte fontos, hogy rendeltetésszerűen működjön a Koalíciós Tanács, ahol a konfliktusokat el lehet gereblyézni.

A mostani kormánykoalícióban pedig Mesežnikov szerint annyira dominál a Smer (több miniszterük van, mint a három másiknak együttvéve), hogy gyakorlatilag bármilyen törvényt megszavazhatnak (a parlamentben már nem). A politológus véleménye szerint ezért is lenne olyan fontos, hogy a koalíciós szerződést nyilvánosságra hozzák.

SME/para