Tábornokokat nevezett ki és léptetett elő Čaputová, köztük egy űrhajóst is

2021. október 19. - 11:38 | Belföld

Zuzana Čaputová államfő kedden a Szlovák Fegyveres Erők tábornokait léptette elő és újakat is kinevezett az elnöki palotában.

Tábornokokat nevezett ki és léptetett elő Čaputová, köztük egy űrhajóst is
Fotó: TASR

A köztársasági elnök kedden Alexander Kollárik és Slavomír Verčimák ezredeseket dandártábornoki katonai rangra, Vladimír Šimko vezérőrnagyot pedig altábornagyi rangra emelte. Rajtuk kívül nyugalmazott ezredest és egyben az első szlovákiai űrhajóst, Ivan Bellát nyugalmazott dandártábornokká léptette elő.

A hadsereg főparancsnokaként az államfő köszönetet mondott a katonáknak nemcsak a katonai szolgálat professzionális színvonaláért, hanem az embereknek nyújtott széles körű segítségért a pandémia idején.

"Ebben az összefüggésben a fegyveres erők folyamatosan bizonyítják, hogy szilárd és megbízható elemei az állam védelmi rendszerének, példát mutatnak a hazaért végzett áldozatos munkában" - értékelte Čaputová.

Az elnök azt várja a tábornokoktól, hogy továbbra is biztosítják Szlovákia és az állampolgárok védelmét és biztonságát, illetve szükség esetén ismét segítenek a lakosságnak.

"Azt is elvárom, hogy támogatni fogják az egészséges polgári-katonai kapcsolatokat a demokratikus társadalmunkban, terjeszteni fogják a fegyveres erők jó hírnevét. Ezek nem kis elvárások, de meggyőződésem, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy megfeleljenek a közvélemény jogos elvárásainak " - mondta az államfő.

Verčimák a kinevezett és előléptetett katonák nevében megköszönte az elnök bizalmát. Biztosított mindenkit a készenlétükről és az elszántságukról, hogy rendelkezésre állnak, ha a köztársaságnak szüksége lesz rájuk.


(TASR)