Támogassuk együtt a Csallóközt!

Szavazatukkal és adományozásukkal is segíthetnek!

Támogassuk együtt a Csallóközt!

„Aki nem ismeri múltját, nem értheti a jelent, amely a jövőnek hordozója”

 A Kukkonia polgári társulás „Közösen Kukkóniáért” projektjének célja, hogy támogassa a Csallóköz történelmi és természeti kincseinek megőrzését.

 3 pályázat került kiválasztásra 2019-ben:

  1. A Csallóköz egyik legrégebbi templomoltárának restaurálása, a várkonyi római-katolikus templom támogatása
  2. A gútai tájház épületének felújítása, amely a csallóközi népi kultúra jelképe
  3. Kukkonia erdő és pihenőhely kialakítása a pódafai erdőben 
 

Várkonyi római-katolikus templom

Hiszünk a jó példák erejében, ezért szellemi-kulturális örökségre alapozva a Kukkonia jó példákat szeretne felmutatni, annak érdekében, hogy segítsük a kis települések fejlődését és népességmegtartó erejét, valamint felhívjuk a figyelmet tájaink értékeire és védelmére.

"Szavazatukkal, illetve adományaikkal segíthetik a fenti pályázatok megvalósítását" – mondta Molnár Anna, a Kukkonia marketingmenedzsere.

Segítsük közösen a régiót! Szeretnénk, ha minél többen bekapcsolódnának a szavazásba, amelyet november 7-én zárunk.

Gútai tájház

Az egyes pályázatok felújítási költségeire egyéni adományozást is indítunk. 

Az adományokat 2019. november 30-ig a SK17 1100 0000 0029 4702 9948 számlaszámra várjuk. 

Az utaláskor, kérjük, tüntessék fel, melyik projektet támogatják: Templom / Tájház / Erdő, megjegyzésben pedig írják be, hogy adomány (DAR).

Pihenőhely a pódafai erdőben

"Támogassuk együtt a Csallóköz kincseit, őrizzük meg az utókor számára!" – hangsúlyozta Dóka Tímea, a polgári társulás elnöke.

-k-