Támogatási lehetőségekről dióhéjban

2018. február 10. - 11:55 | Régió

Péntek délután Dunaszerdahelyen a Üzleti és Tájékoztatási Központban Rigó Konrád, a kulturális minisztérium államtitkára bemutatta a Kisebbségi Kulturális Alap új támogatási rendszerét. Az egyes kategóriákban még február végéig van lehetőség pályázni.

Támogatási lehetőségekről dióhéjban
Fotók: Cséfalvay Á. András – további fotókért kattints!

A beszélgetésre a környező falvak, polgári társulások vezetői, magánszemélyek, egyéni vállalkozók, iskolaigazgatók és nyugdíjasszervezetek képviselői is eljöttek. A találkozón a kisebbségi kultúra jelenéről, jövőjéről és lehetőségeiről esett szó. „Számomra a legfontosabb az, hogy mivel 2018. január elsejétől egy új kulturális osztály jött létre, az érdeklődők első kézből kapnak információt annak működéséről” – mondta az államtitkár. A teljes támogatási költségvetés 8 millió euró, ami arányosan oszlik majd el a kisebbségek között.

Az est folyamán szó esett a Művészeti Alapról, mely az egész szlovákiai kultúrát célozza meg, a Kreatív Ipar kiírásáról, illetve a Kisebbségi Kulturális Alapról is. Ez utóbbira volt kíváncsi a jelenlévők zöme. „Egyelőre nagyon jók a visszajelzések. Nagyon sokan dicsérik az alap ügyfélszolgálatát, ami külön öröm, mert már nem egy hivatalt kell hívni, hanem egy közhasznú intézményt, ahol sokkal barátibb a kommunikáció. Természetesen a puding próbája az evés, ami azt jelenti, hogy meglátjuk, mikor érkeznek meg a támogatások, de én abban biztos vagyok, hogy ez gördülékenyen megy majd. Szerintem azon pályázatok esetében, amelyekről most döntenek, március-június között már mindenkinél ott lesz a pénz a számlákon” — hangsúlyozta Rigó.

Az előadás végén a résztvevők kérdezhettek is, így kiderült, hogy bárki, illetve bármilyen szervezet pályázhat az Alapnál, amely rendelkezik azonosító számmal (IČO). Tehát nemcsak vállalatok, egyéni vállalkozók és települések, de szülői szövetség, illetve nyugdíjasszervezet is nyújthat be pályázatot. Aki eddig nem tette, még az egyes kategóriákban van rá lehetőség, amelyeket megtekinthetnek a www.kultminor.sk weboldalon.

(alsa)