Tanáccsal tele a padlás, ígéretekkel meg a programnyilatkozat, de azért hallgassuk meg a hozzáértőket is

Ardamica Zorán | 2020. április 23. - 11:09 | Vélemény

Akkora víruskáosz közepette kellett itt most programnyilatkozatot írnia a kormánynak, hogy még maga a kormány is csak pislog. Senki sem irigyli, még a Smer sem, így kényelmesebb neki…

Tanáccsal tele a padlás, ígéretekkel meg a programnyilatkozat, de azért hallgassuk meg a hozzáértőket is
Fotó: TASR

Nem lehet tehát objektíven értékelni a terjedelmesnek terjedelmes, de korábbi, szintén általános programnyilatkozatokhoz mérten ugyancsak általános dokumentumot. Az igyekezet megvolt, az látszik, hogy mindent akar a kormány, de inkább csak sokféleképpen (lásd a koalíció sokszínűségét), mint kiforrottan. Ennél konkrétabb ígéreteket várni naivitás lenne.

Azt szintén tudni illik az egyszerű halandónak, hogy amikor egy tárcához megérkeznek az új politikusok, miniszterek, államtitkárok és bizalmi embereik, nem cserélődik ám le (jobb esetben) a teljes technikai személyzet, sem pedig a hivatalnoki gárda. Néhány változáson túl inkább csak szervezési szabályzás- és kompetenciabéli rosálás zajlik. Tehát vannak az újak, esetünkben teljesen újak, nagyrészt tapasztalatlanok és vannak a vén rókák. Az egyik csoport sejti mit akar, de nemigen tudja még, melyik ajtót kell kinyitnia, ha vécézni menne, a másik társaság pedig tudja hogyan, milyen sorrendben, milyen módszerrel, kik által lehet (vagy éppen ne lehessen) a leggyorsabban és a leglassabban elérni azt a bizonyos mit. Jól szervező miniszterek és kiválóan kiválasztott, rátermett hivatalvezetők (ha épp nem másképpen nevezik), szekciófőnökök pár hét alatt működőképes csapatokat képesek létrehozni a társaságból. Nem ideálisakat, mert legalább egy év kell, amíg a folyamatok rendje, az interperszonális kapcsolatok /konfliktusok, kompetenciazavarok és metóduskülönbségek korrekciója lezajlik (magyarul összecsiszolódnak a dolgok).

Tehát e napokban még azt is fölösleges számon kérni egy-egy tárcán, amit akár jogos lenne a vírus miatt országos, megyei, vagy akár tanácstalanul tehetetlen, netán fordítva, éppenséggel türelmetlenül túltengő helyi politikusok tépázta (és egyes estekben fokozta) élet érdekében.

Az viszont biztos, hogy nem számíthat száz nap türelmi időre a kormány. Azért nem, mert száz nap alatt komplett szektorok dőlhetnek be, jövő héten vége áprilisnak, tehát vagy tudja valaki – nem egyes másnap felülírt, illetve jóvá nem hagyott, mi több, olykor nem is egyeztetett tévényilatkozatokból – hivatalos információból, hogy kap-e segítséget és mikor, vagy kiosztja a felmondásokat, megszünteti a részleget, céget, intézményt. Hogy ne termeljen több veszteséget a kelleténél. Mert nincs több pénztartaléka, tehát ideje sem.

Most nem kétszer ad, aki gyorsan ad, hanem minimum négyszer.

Aki pedig csak ígérget, az nagyon gyorsan pörgesse fel a minisztériumok belső viszonyaiban, az intern hatalmi átszerveződésekben és testrészméret-méregetésekben erodálódó hatásosságot, „termelékenységet” a tárcáján belül, különben nem lesz mit irányítania.

Fokozottan érvényes ez az állami intézmények és az önkormányzatok intézményeit érintő tárcákra, mivel ezekért az állam (bizonyos mértékben az önkormányzat, de ha megszünteti, akkor megint csak az állam) a felelős.

Nem lehet majd sajnálkozni, hogy Maszek Mrkvicska István bezárta a bótot, mert nem ment, mi odafenn nem tehetünk róla. Ha egy önkormányzat nem lesz képes biztosítani a törvény által rá kirótt feladatot, akkor sok esetben az államnak kell azt átvállalnia. Slussz.

Ezt nem azért írom, hogy most majd mindent rákenhessenek a polgármesterek az államra, mert igenis helyi szinten mindenki tudni fogja, felelősen elkövetett-e mindent az illető azért a valamiért, ami megmenekült vagy megszűnt, mert ugye azt is tudjuk, cukorral issza-e falunkban a polgi a tejeskávét vagy kiskanál nélkül, s hogy eltartja-e közben kisujját. Mindent tudunk.

Másrészt óriási segítséget kaphat most ez a kormány (és az önkormányzatok is), ha hajlandó figyelni az érintettek szavára.

Most nem az a helyzet, hogy a főnököt fizetik érte, találja ki ő, mit hogyan kéne. Most minden szinten minden érintett azzal bombázza a saját főnökét – ingyen, bérmentve (vagy 80 százalékra csökkentett bérért), sőt akár saját költségére – mely módszerrel mit lehetne tenni a közös célok érdekében.

Merthogy az érintettek, akik azzal a valamivel dolgoznak normális esetben naponta, pontosan tudják, mi a dörgés. Nemcsak azt tudják, amit általában ki kell mutatni fölfelé, hanem azt is, ami igazából zajlik. Mely szabályokat miképpen szegik meg, mely folyamatokat miképpen egyszerűsítik le, hagynak ki vagy szélhámoskodnak el ahhoz, hogy a dolgok egyáltalán békeidőben is, sokszor a főnökök naiv akarata ellenére is működjenek. És azt is tudják, ki mit csinál emiatt akár vírusmentes időkben erején felül, jobban, másképpen. (Gyk. populáris példázat: hiába kellett volna már a szabályok szerint húsz éve kirúgni a naponta hótrészeg Józsibácsit, egyedül ő tudja, melyik tájon kell a kiskalapáccsal odaverni a százesztendős traktor oldalára, hogy az elinduljék. Ha minimálbéres Józsibácsit kivágjuk a francba, akkor másnap vehetünk milliós nagy új böhöm traktort, ami sokkal drágább, mint az öreg szeszkazán életfogytigalni bére pálinkástól.)

Ezt a gyakorlati tapasztalatot most minden normálisan kommunikáló főnök ajándékba kaphatja a beosztottaitól, akik mentenék a saját intézményeiket és munkahelyeiket.

Ha emberi hangon beszél velük, miközben nem nehezíti a kelleténél jobban a sorsukat, akkor csak hagyni kéne őket dolgozni. Elvégzik a saját munkájukat plusz a krízismenedzsmentet a főnök helyett.

Ha viszont fékezve, buzerálva, fenyegetve és lenézve érzik magukat, még a szerszámot is el fogják törik. Mint a rabszolgák, mert ha úgyis vége, ha nincs mit veszteni, akkor mindegy.

A demotivációs tényező képes megszüntetni a komplett társadalmat (lásd a rabszolgatartót).

Ezt a paraszti okosságot adnám megfontolásra mindenkinek a fagylaltostól a gyártulajdonosokig, kisközségi polgármesterektől a miniszterekig terjedő skálán. Nem először és ingyen. Tehát sokkal olcsóbban és gyorsabban, mint ahogyan a fizetett tanácsadók nyakkendőt (vagy kötelet) kötnek. Tudom, tanáccsal tele a padlás. De ez az egy még férjen el a többi mellett. A kedvemért. Köszönöm.