Tanú igazolja, hogy egy vagyonnal kenték meg az Általános Egészségbiztosító exfőnökét!

2023. január 30. - 10:57 | Belföld

Az Állattenyésztő-ügy egyik koronatanúja vallomásában említést tett egy attól független ügyről, az állami Általános Egészségbiztosító épületbérlését kísérő, több mint félmillió eurós csúszópénzről.

Tanú igazolja, hogy egy vagyonnal kenték meg az Általános Egészségbiztosító exfőnökét!
Marcel Forai - Fotó: TASR-archív

Az Általános Egészségbiztosító (VšZP) 2016 márciusában helyezte át székhelyét egy pozsony-ligetfalui magánépületbe, a bérlet gyanús hátterére akkor Ján Kuciak és Jana Čunderlíková, az Aktuality.sk újságírói hívták fel a figyelmet. Azt írták, hogy nemcsak a költöztetés költsége ébreszt kételyeket, de maga bérleti díj is, illetve az emberek az egész tranzakció hátteréből.

A biztosító akkor elárulta, hogy 10 évre 12 millió euróért bérli a Capital Park nevű társaság tulajdonába tartozó épületet. A rendőrségi nyomozás Kuciakékat támasztja alá, ugyanis az Aktuality.sk most korrupcióval gyanúsította meg Marcel Forait, a VšZP egykori igazgatóját.

A biztosító költöztetését a nyomozók szerint 600 ezer eurós kenőpénz kísérte, és ezt az összeget éppen Forai kaphatta meg, noha azt nem tudni, hogy osztozott-e rajta valaki mással is. A rendőrségnek erről Ján Gajan ügyvéd tett említést a vallomásában. Ő Martin Kvietik és Norbert Bödör oligarchákhoz köthető Állattenyésztő-ügy egyik koronatanúja.

Ez utóbbi ügyben a vizsgálótiszt elhalasztotta Gajan meggyanúsítását, amiért együttműködik a hatóságokkal.

Az Aktuality.sk közlése szerint Forai panaszt tett a meggyanúsításával kapcsolatban, abban ugyanis logikai buktatókat fedezett fel. A biztosító mintegy tíz évvel ezelőtt kezdte keresni új székhelyét, amikor mág Forai volt az igazgatója. A Capital Parkban akkoriban tisztviselőként tevékenykedett Róbert Lenčéš, aki pedig összefüggésbe hozható a megdrágított kórházi étkeztetési tenderrel.

Amikor a bérleti szerződést 2016 januárjában aláírták, már egyikük sem töltötte be az imént említett pozícióját. Forai 2015 szeptemberében mondott le Anka nagynénje kétes cégeivel kötött zsíros szerződések miatt, Lenčéš ugyanebben az évben távozott a Capital Parktól.

Az állami biztosító nevében a VšZP új igazgatója, Miroslav Vaďura, míg a Capital Park részéről Peter Vartovník ügyvezető írta alá a bérleti szerződést. Vartovníkot viszont a biztweet.eu portál a HMG csoport strómanjaként, azaz fehér lovaként tartotta számon, a csoport tulajdonosa pedig a már említett együttműködő tanú, Ján Gajan.

A bérleti szerződés ma is érvényes, konkrétan 2026 január végéig, a biztosító azonban nem tervez elállni tőle a felmerült korrupciós vádak ellenére sem. Eva Peterová, a kommunikációs főosztályuk igazgatója azt mondta, hogy nem lenne gazdaságos egy újabb költözés, viszont a szerződés lejárta előtt mérlegelni fogják a lehetőségeket. A cég haszonélvezői, amely ma profitál a szerződésből, korábban orosz állampolgárságú személyek, Igor Kamenskikh, Tatiana Bezrukova és Rishat Sharipov voltak, ők viszont 2022 márciusától ciprusi állampolgárok.

(Aktuality.sk)