„Tartozunk a szállodáknak, tartozunk az étkezésért, nem fizettük a bérleti díjakat” - kisebbségi kultúra a Covid után

2022. június 24. - 16:33 | Belföld

Óriási késésben van a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) a támogatások kifizetésével, sok támogatott program már megvalósult, de idén még egyetlen pályázó sem kapott egy cent támogatást sem. A KKA igazgatója júliusra ígéri az első támogatások átutalását. Pedig idén sokkal több pénzt oszthatnak szét a szakmai tanácsok.

„Tartozunk a szállodáknak, tartozunk az étkezésért, nem fizettük a bérleti díjakat” - kisebbségi kultúra a Covid után
Fotók: Cséfalvay Á. András

Egyre nagyobb problémát jelent a kisebbségi kulturális szervezeteknek a Kisebbségi Kulturális Alap a korábbi évekhez képest sokkal lassabban dolgozza fel a pályázatokat. A döntések néhány felhívás esetében ugyan már megszülettek, de a pályázók túlnyomó része a szerződést sem kötötte meg az Alappal, támogatást pedig még senki sem kapott. A programokat viszont a legtöbb esetben nem lehet halasztani, a pályázók vagy hitelt vesznek fel vagy a beszállítóik jóindulatára hagyatkoznak: bíznak abban, hogy elég lesz akkor fizetniük, ha megkapták a támogatást.

A helyzet nem optimális

Alena Kotvanová, az Alap tavaly kinevezett igazgatója ugyan tudatában van a késésnek, de konkrét ígéretet nem nagyon tesz.

„Ki kell jelentenem, hogy a pályázati támogatás aktuális helyzete valóban nem optimális – válaszolta lapunk kérdéseire Kotvanová. – Az optimális állapotnak azt tartanám, ha a pályázati felhívást már a dotációs év előtti évben, novemberben vagy decemberben ki lehet hirdetni.”

Ehhez képest a 2022-es a pályázati felhívások több hónapos késéssel, csak februárban jelentek meg, a pályázatokat értékelő szakmai tanácsok április végétől üléseznek, de van olyan bizottság is, amely csak július végén találkozik.

Alena Kotvanová

A partnerek kénytelenek hitelezni

A pénzt azonban még azok a szervezetek sem kapták meg, akiknek akár már egy hónapja kezükben van a döntés. A szlovákiai magyar amatőr színjátszók, kisszínpadok és diákszínpadok országos fesztiválja, a Jókai Napok június 19-én ért véget ért, de a megítélt támogatásból még egy centet sem kapott meg. „A költségvetést a megítélt összegnek megfelelően módosítottuk, a szükséges mellékleteket is leadtuk, és most csak várunk” – mondta a Paraméternek Bajkai Csengel Mónika, a fesztivál főszervezője. A jelenlegi helyzet nekik a legkínosabb, habár a partnereik tisztában vannak a helyzetükkel.

„A Jókai Napok egy nagy költségvetésű fesztivál, a résztvevőknek szállást, étkezést és útiköltséget biztosítunk, tehát ezt mind ki kellett volna már fizetni” – magyarázta a kialakult helyzetet a főszervező. – Tartozunk a szállodáknak, tartozunk az étkezésért, nem fizettük a bérleti díjakat, illetve amit ki kellett fizetni, arra saját zsebből dobtunk össze.”

Szerencséjükre a partnereik megértőek. „A komáromi szolgáltatók nem első éven dolgoznak velünk, ismerik a helyzetet, kölcsönös a bizalom. Természetesen ez nem megoldás, hiszen a pénz nekik is hiányzik” – mondta Bajkai Csengel Mónika.

Hasonló helyzetben van az elsősorban kiállítások szervezésével és könyvkiadással foglalkozó Pozsonyi Kifli P.T. is, amely szintén kapott már értesítést a megítélt támogatásokról, de még szerződést velük sem kötött az alap.

„A megvalósult programunk számláit még nem tudtuk kifizetni, egy nonprofit szervezetnek nincsenek olyan anyagi tartalékai, hogy meg tudjuk előlegezni a támogatást” – magyarázta a Paraméternek Bolemant Éva, a Pozsonyi Kifli P.T. elnöke.

Ráadásul ők a pozsonyikifli.sk honlap létrehozására is kaptak támogatást, amelyet folyamatosan frissíteniük kell, de pénzt még nem kaptak. „Attól tartunk, hogy még hetekig nem látunk egy centet sem a támogatásból” – méri fel a helyzetet az alap eddigi „gyorsasága” alapján Bolemant.

Az első kifizetések július elején jönnek, ígéri az igazgató

Alena Kotvanová, a KKA tavaly kinevezett igazgatója jövő hónap elejére ígéri az első támogatások kifizetését, szerinte a szerződéskötés június közepétől elindult.

„A pályázók fokozatosan, június közepétől kapják a felszólítást a szerződés kinyomtatására, az első támogatásokat július elejétől kezdjük kifizetni” – tájékoztatta a Paramétert Kotvanová.

Ő elsősorban a tavalyi csúszással magyarázza az idei késést, amikor még nem ő volt az igazgató. Tavaly a járványintézkedések miatt – lezárások, gyülekezési korlátozások – csak áprilisban kezdődhetett a szakmai tanácsok munkája, az első kifizetésekre júliusban került sor. Viszont akkor az alkalmazottak is otthonról dolgoztak, ami a pályázatok feldolgozását is nagyon lelassította. A legtöbb szakmai tanács ülése májusban megvalósult, néhány maradt csak júniusra, az első támogatásokat a járvány ellenére is júliusban ki tudták fizetni. Alena Kotvanová tavaly augusztusban vette át a KKA vezetését Molnár Norberttől.

Idén 100 ezerrel többet költhetnek magukra

Kotvanová azonban javulást ígér a jelenlegi állapothoz képest. „Tudatosítjuk, ez a jelenlegi egy nem kívánt, nem kielégítő állapot. Az alap munkatársai mindent megtesznek, hogy fokozatosan felszámoljuk a kialakult késést, de ez egy hosszú távú munka, határozottan hosszabb 10 hónapnál” – utal tavaly augusztusi kinevezésére az igazgató.

A jövőre nézve bizakodóbb. „A jövő évvel kapcsolatos elvárások mérsékelten optimisták” – bizakodik Kotvanová. A tavalyi évet ugyanis nehezítette, hogy a törvény szerint új szakmai tanácsokat kellett választani, és a tavalyi törvénymódosítás több adminisztratív feladatot is adott az alapnak. A KKA működésére fordítható összeg idén emelkedett, a korábbi 400 ezer euró helyett csaknem 500 ezret fordíthat a működésére. Emelkedett azonban a magyar kultúrára fordítható támogatás is: a tavalyi 4,028 millióról 4,135 millióra. A KKA teljes költségvetése 8 millióról 8,3 millió euróra nőtt egy idei törvénymódosításnak köszönhetően.

- lpj -