Tavaly 97-en kérték, hogy a haláluk után ne boncolják fel őket
Tavaly 97-en kérték, hogy a haláluk után ne boncolják fel őket. Összesen már 1858 ilyen kérvény érkezett az Egészségügyi Felügyeleti Hivatalhoz (ÚDZS) – derül ki a hivatal tavalyi éves jelentéséből.

A boncolás elvégzésének mellőzősét minden állampolgár vagy törvényes képviselője kérheti. Az erre vonatkozó kérvényt írásban kell benyújtani az ÚDZS honlapján található formanyomtatványon. Miután a hivatal megkapta a kérvényt, visszaigazolást küld az iktatásáról. Ezt a dokumentumot a kérvényező halálának időpontjától számított tíz évig megőrzik.
A boncolást ennek ellenére is el lehet végezni olyan esetekben, ha az elhunyt személy gyaníthatóan fertőző betegségben szenvedett, esetleg a holttest radioaktív anyaggal szennyeződhetett, illetve ha a halál váratlanul következett be, és nem egyértelmű az oka.
„A boncolás a mellőzésre vonatkozó kérvény ellenére is elvégezhető, ha a halottszemlét végző orvosnak kétségei vannak a halál okát vagy körülményeit illetően, továbbá ha az elhunyt szervdonor, vagy ha erőszakos halált halt, illetve egyéb, a Büntető törvénykönyvben meghatározott okokból is"
- tájékoztat honlapján a hivatal.
TASR