Tedd le a telefonod, ha jól akarsz aludni!

Egy új tanulmány szerint minél többet telefonozunk, annál rosszabbul alszunk - írja a 24.hu.

Az eredmények azt sugallják, hogy egy ember minél többet tölt a kijelző nézegetésével, annál rosszabbul fog aludni – különösen, ha a készüléket éjszaka használja.

A kísérlet során a szakértők arra kérték a 653 alanyt, hogy telepítsenek telefonjaikra egy olyan alkalmazást, amely azt méri, hogy mennyit van bekapcsolva a készülék kijelzője. A szakértők 30 napon át gyűjtötték a mobilokból származó információkat.

A kutatásban résztvevők alapvetően egy nagyobb vizsgálatban szerepeltek, melynek célja az volt, hogy felmérje az emberek kórtörténetét és életmódját. Néhány alanyt ugyanakkor arra is megkértek, hogy töltsenek ki egy, az alvási szokásokkal kapcsolatos kérdőívet.

Az adatok analizálása kimutatta, hogy a résztvevők átlagosan napi 1 órát és 29 percet használták a telefonjukat. A tanulmány szerint a készülékhasználat ideje nem volt összefüggésben az érintett személy testmozgási szokásaival, a hangulatával, sőt a testtömeg-indexével sem.

A 136, pihenéssel kapcsolatos kérdésekre is válaszoló résztvevő adatai alapján a szakértők megállapították, hogy a több készülékhasználat az alvás minőségét és mennyiségét is csökkenti, míg jelentősen növeli a szervezet pihenésigényét.

Az elemzés alapján a lefekvés előtti telefonozás nehezíti meg leginkább az elalvást. Matthew Christensen, a tanulmány egyik szerzője és a San Francisco-i Kalifornia Egyetem kutatója szerint az összefüggés azt jelenti, hogy minél közelebb a lefekvés ideje, annál károsabb a készülék nyomkodása.

Korábbi kutatások azt is bebizonyították, hogy az ágyban történő telefonozás az alvás minőségére és hosszára is rossz hatással van. A szakértők szerint ennek az az oka, hogy a mobilok kék fénye elnyomja a melatonin hormont, amely az alvási ciklust irányítja. Egyes cégek éppen ezért ma már úgy gyártják a készülékeket, hogy azokban legyen olyan éjszakai kijelzőmód, amely melegebbé teszi ezt a bizonyos kék fényt.

Az eredmények ellenére a kutatók hozzátették, felmérésükben lehetnek hibák. Könnyen elképzelhető, hogy a minta nem reprezentatív, a kijelző aktivitásának mérésébe pedig hiba csúszott – például olyankor is mérhetett az applikáció, amikor a készüléket nem a tulajdonos használta, vagy amikor a képernyő egyszerűen bekapcsolva maradt.

Az sem lehetetlen, hogy azok, akik többet nyomkodták a mobiljukat, eleve nehezebben alszanak el, és éppen azért használják éjszaka is a telefonokat, hogy segítségükkel könnyebben elfáradjanak.

24.hu