Téli álomból ébred a csilizközi piac

2019. március 21. - 09:21 | Régió

Tavaly, amikor június elején híre kelt, hogy Csiliznyáradon őstermelői piacot hirdettek, talán sokan kétkedve néztek az esemény elé. Akik azonban akkor, az első rendezvényre, június 29-én kilátogattak, később szinte mindegyiken jelen voltak. Miért ne lettek volna? Hiszen ez egy igazi közösségi akció, ahol nem csak azt kapod, amit kifizetsz, de annál valami mást is, valami sokkal többet...

Tavaly nyáron egy olyan rendezvény jött létre, illetve elevenedett meg hónapról hónapra, amely nélkül szinte elképzelhetetlen lenne mostanra a Csilizköz. Rövid idő áll mögöttünk, de ez az eltelt időszak annál tartalmasabb és tanulságosabb volt mindannyinknak. Télre azonban elcsendesedett a piac, hiszen ahogy a természet, úgy az is megpihent.

Utoljára december 22-én, az esőben találkoztunk, amikor a zord időjárás ellenére mégis sokan eljöttek. Néhányan a karácsonyi ajándékvásárlást is itt fejezték be, vagy éppen a vásárlással, a karácsonyi készülődéssel járó stresszt vezették le. Lényegtelen, mert látszik, hogy az egész napos esőzés ellenére sokan mégis vették a fáradságot, eljöttek. Aztán csend lett...

Három hónap, azaz negyed év - ennyi időre még a természetnek is szüksége van, hogy feléledjen, regenerálódjon és újult erővel vágjon bele az életbe. Ahogy az természet, úgy a piac is pihent, ugyanis a karácsony előtti összejövetel után három hónapra elcsendesedett a Platán panzió előtti füves terület, csak a megszokott hétköznapi zajok hangzanak fel néhanapján, ám a piaci zsongásnak semmi nyoma... egyelőre.

Március 23-án azonban újra kezdődik minden.

A tudatos látogatók már otthon fényesítik a cipőiket és a kosaraikat az alkalomra, alig várják, hogy belépjenek a piac területére és újra átlényegüljenek azzá, amivé egy boltban nem lehet.

Legyenek ők az őstermelői piac látogatói, egy olyan közösség részei, mely nem fél adni, nem fél egy-egy mosolyt megereszteni a másik irányába, vagy éppen kitárulkozni és lerázni magáról a város porát, hogy egy különleges hely és esemény részese legyen. Csak ennyi a lényeg, hogy merjünk nyitni mások felé és lépjünk be egy olyan világba, ahova havonta egyszer tehetjük be a lábunkat. Mint Narnia, csak nem az oroszlán a király és nem kell egy szekrénybe sem bebújni.

Egyszerűen csak be kell írni a naptárba március 23-át, és venni a fáradságot, el kell jönni a Csilizközi Őstermelői Piacra. Még eddig még senki sem bánta meg ezt a döntését.

A parkolás még mindig a megszokott módon történik, ki hol talál helyet, oda parkol. Persze lesznek, akik irányítják a forgalmat és az út most is egyirányú lesz.

De ha ettől is megkímélné magát a kedves látogató, akkor pattanjon fel a piaci buszjáratra, ami Dunaszerdahelyről és Nagymegyerről reggel indul és több településen is megáll, végső úti célja pedig a piac.

Találkozzunk Csiliznyáradon és induljon 2019 piaci szezonja.

(PR-cikk)