Tényleg nem tehetünk róla?

Széky János | 2023. január 14. - 11:57 | Vélemény

Nem lesz népszerű, semelyik oldalon; dehát ha a népszerűség érdekelne mindennél jobban, kitenném a lelkemet, hogy olyanokat írjak.

Tényleg nem tehetünk róla?
Fotó: Facebook

Először is: minden tiszteletem Karácsony Gergely budapesti főpolgármesteré, hogy elment az orosz rakétákkal rombolt Kijivbe és az orosz népirtás egyik szimbolikussá vált helyszínére, Bucsába, tanúsítani, hogy nem minden magyar gondolkozik úgy, mint a hatalom magyarországi birtokosa. Bizonyította tisztességét és őszinte szolidaritásra való képességét.

Külön öröm, hogy mindezt a Szabad Városok Paktumának részeseként, Pozsony (független liberális), Prága (liberális progresszív) és Varsó (jobbközép liberális) polgármesterével együtt tette, jelezvén, hogy Magyarország, de legalábbis Budapest, mégiscsak része egy értékközösségnek, amiből a hatalom birtokosa minden igyekezetével ki akarja szakítani, nem épp sikertelenül.

Másodszor: Budapest első embere sajnos azt is bizonyította, hogy a demokratikus gondolkodásával bajok vannak. Bár ezzel nincs egyedül a magyar ellenzékben.
Karácsony így indokolja misszióját politikusi oldalán, egy nyilvános Facebook-posztban:

„…Ukrajna mellett állni számomra nem mérlegelés kérdése, hanem meggyőződés és kötelesség. Mi magyarok pontosan tudjuk, mit jelent, ha egy megszálló hadsereg fegyverrel próbálja letörni egy nemzet szabadságvágyát.”

Most ne ragadjunk le annál, hogy „mi magyarok” ezzel nem vagyunk valamilyen különleges tudás birtokában: a csehek és a szlovákok, de főleg a lengyelek ugyanígy vagy még inkább megtapasztalták, mit jelent, ha az országot megszállják egy (vagy több) totalitárius hatalom fegyveres erői, és ugyanígy tisztában vannak azzal, hogy a nemzeti szabadság jó dolog.

Másfelől: Karácsony, gondolom, 56-ról beszél, de ez a szabadságvágy 1944 tavaszán, a német bevonuláskor például nem mutatkozott meg ilyen erősen. Mondhatnák: az akkori megnyilvánulásait olyan intenzív történészi kutatómunkával lehet csak fölfedezni, amire az átlagembernek se ideje, se hajlandósága.

A folytatás: „Éppen ezért világossá tettem ukrán barátaink számára, hogy Magyarország nem egyenlő a magyar kormánnyal.” Ez így igaz, de feltehetően nem kellett tisztázni az ukránok előtt, különben eleve nem hívták volna meg a budapesti főpolgármestert. Amúgy nem Karácsony volt az első ellenzéki politikus, aki Ukrajnába látogatott, Kijivben megelőzte a Momentum küldöttsége. Az érzelem különben indokolt – miért kell nekem, jóakaratú embernek szégyenkeznem amiatt, amibe szégyenérzet néküli vezetők rángatják a hazámat? – de ott a következő mondat:

„Egyetlen népet sem lehet hibáztatni olyan döntésekért, amiket a nevükben a vezetőik hoznak.” Dehogynem. Az újkori (képviseleti) demokrácia lényege, hogy a kormányzati döntéseket a nép nevében a szabadon és tisztességesen megválasztott vezetők hozzák. A nép (a politikai közösség) tehát igenis felelős a vezetői döntéseiért. Ez a felelősség demokráciában úgy nyilvánul meg, hogy ha a döntések nem tetszenek, például mert a többséget zavarja, hogy szégyenletesek a külvilág előtt, akkor a politikai közösség a következő választáson más vezetőket választ.

Orbán Viktor azonban a magyar politikai közösség jóvoltából egymás után négy választáson jutott példátlanul koncentrált hatalomhoz, éspedig olyan fölénnyel, ami „békeidőben” – nem közvetlenül a függetlenné válás és/vagy valamilyen diktatúra megdöntése után – szintén példátlan az európai demokráciákban.

Lehet persze azt mondani, hogy ezek a választások 2014 óta nem voltak tisztességesek, azaz a pártok nem egyenlő eséllyel indultak. Nem azért, mintha a hatalompárt bizonyíthatóan, masszívan megsértette volna a törvényeket, hanem azért, mert ő csinálta a törvényeket. Az ellenzék pedig minden esetben fenntartások nélkül belement a játékba. Legutóbb 2022-ben,

Tény továbbá, hogy a hatalomkoncentráció másfelől nézve nem más, mint a hatalom osztatlansága. Ennek foka Magyarországon ugyancsak példátlan (legalábbis Minszktől nyugatra): az égvilágon mindenről a központi végrehajtó hatalom dönt.

A parlament nem ellenőrzi a kormányt (ami egyenlő a miniszterelnökkel és az ő akaratát végrehajtó szolgákkal), hanem annak hajtószíja. A kormány (miniszterelnök) mindent megtesz, hogy igájába hajtsa az alkotmány- és a rendesbíróságokat. A köztársasági elnököt nem a nép választja meg, hanem a miniszterelnök választja ki, ezért nem egyszerűen szimbolikus a hatalma bármilyen meghagyott hatáskör nélkül, hanem morális hivatkozási alapja sincs (se szándéka), hogy más miniszterelnököt jelöljön, vagy előrehozott választást írjon ki.

Területi önkormányzatok gyakorlatilag nem léteznek (az átkeresztelése vármegyére szerintem gumicsont volt isz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép az ellenzék kiélhette gúnyolódhatnékját, és senki sem vette észre, hogy a 2010-es évekre a megyék, hívják őket akárhogy, politikailag és igazgatásilag teljesen kiüresedtek).

És nem utolsó sorban, tisztelt Karácsony Gergely, mivel a települési önkormányzatoknak nincs megbízható, normatív adóbevételük, egy bizonyos, szerencsétől függően változó összeghatár fölött a legszükségesebb felújításokban és a (például a kormány által előidézett) vészhelyzetek kezelésében is rá vannak szorulva a központi hatalom jóindulatára. Kunyerálásra van ítélve, a publikum szimpatizáns része pedig nem hajlandó tudomásul venni, hogy megalázzák és zsarolják. Úgyhogy szurkol a kunyerálás sikerének, és felháborodik, ha – annak rendje és módja szerint – nem sikeres, hiszen ezért van kitalálva a rendszer.

Miközben a központi hatalom már a költségvetésről is, ami pedig a parlament létét igazoló funckió volna, rendeletekkel intézkedik. Mely helyzetet a központi hatalom teljesen tudatosan hozta létre, hogy ha már valami homályba vesző okból helyi választásokat kell tartani, az emberek olyan helyi vezetőket válasszanak, akik jól fekszenek a központnál, és eszükbe sem jut önállóan politizálni.

Summa summárum, Magyarországon a modern demokráciák két alappillére – a szabad, tisztességes választás és a hatalommegosztás – egyformán hiányzik. A nép nyilván nem felelős közvetlenül a központi hatalom minden egyes lépéséért, de azért igen, hogy ez a hatalom ennyire koncentrált és megingathatatlan. Sokféle tüntetésre és politikusi akcióra emlékszem az utóbbi évekből, de olyanra nem, aki/amelyik a tisztességes választás és az intézményi hatalommegosztás hiánya miatt tiltakozott volna. Ha már akkora bennünk, magyarokban a szabadságvágy.

Itt tartunk most.

A szerző az Élet és Irodalom rovatvezetője.

Címkék: Karácsony Gergely